Wolff a Red Bull motorügyről: még nem jött el a bosszú ideje

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pozitívan értékelt a 2021-es Spanyol Nagydíj pénteki napja után, és azzal viccelődött, hogy van most 24 órájuk mindent elrontani a szombati időmérő előtt, miközben odaszúrt a Red Bullnak is.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Mercedes először Valtteri Bottasszal, majd Lewis Hamiltonnal az élen mindkét pénteki szabadedzésen a tabella élén végzett, Toto Wolff pedig „szokatlanul” vidáman értékelte a történteket.

„Jó napunk volt, eddig ez volt a legjobb pénteki napunk, biztató az eredmény. Éppen arról beszéltünk a bokszutcában, hogy van 24 óránk igazán elrontani a hétvégét” – kezdte az értékelését Wolff a Sky Sports kamerái előtt.

„Nagyon nehéz előzni itt, szóval kicsit vissza is vehetünk az első és a második szektorban, különösen a második szektorban, és akkor még ott van a fontos harmadik szektor. Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt a szektorok között.”

Még több F1 hír:

„Igen érdekes hangulat uralkodik a csapatban, amit én is, de a csapatból többen is észrevettek. Sokkal jobban érezzük magunkat, mint az elmúlt években, kicsit 2013-ra emlékeztet ez, amikor egy picit folyamatosan le voltunk maradva. Ez az érzés ismét elkezdett dolgozni bennünk.”

Wolff emellett szintén reagált a hétközben megjelent pletykákra, miszerint Valtteri Bottast már a szezon vége előtt elbocsájtanák a csapattól, és természetesen megvédte a finn pilótáját:

„Ha csak nem kap el valamilyen betegséget, és nem tud majd autóba ülni, az övé az ülés az évben. Semmi okunk nincsen a változtatásra. A sajtóban a srácok szeretnek helyfoglalósat játszani.”

„Ez a mentalitástól is függ. Ha nem boldog a házasságod, és egyből másfele nézelődsz, az nem fog javítani a kapcsolatotokon. Én először ezen a kapcsolaton szeretnék dolgozni a pilótámmal, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle, mielőtt elkezdünk flörtölni valaki mással.”

Wolff pedig végül kitért a Red Bullal folytatott „motorháborúra” is, miután az energiaitalosok újabb 5 mérnök érkezését jelentették be a Mercedestől, az osztrák csapatfőnök szerint pedig logikus, hogy tőlük próbálnak mérnököket átcsábítani a projektjükhöz, és reagált Marko kijelentéseire is, miszerint dupla fizetést kínálnak azoknak, akiket megkerestek.

„Jelenleg csak egy nagyobb motorgyár van az Egyesült Királyságban, a miénk. 900 alkalmazottunk van, és ha kb 15-öt le is szerződtetnek, az teljesen normális. Elsősorban gyártástechnológiai mérnököket igazoltak, szóval még nem lehet teljesítményről beszélni. most akarják felépíteni a gyárukat, és óriási kihívásokkal állnak szemben. Egy nap majd szeretnénk versenyezni a Red Bull motorok ellen.”

„Ha jól tudom kb. 100 mérnökünkkel vették fel a kapcsolatot, és így sikerült 15-öt leigazolniuk. A bérek megduplázása csak egy dolog, de egy triplázással nem lehet versenyezni, és ilyenkor nem lehet a hűségre sem építeni. Én tiszteletben tartom azokat, akik meg akarják védeni, vagy éppen fel akarják építeni a vállalkozásukat, és még nem jött el a bosszú ideje.”

Vettel: „Elpocsékolt lehetőség”, ha az Aston Martin leírja 2021-et

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso először nem érez fájdalmat kerékpárbalesete óta
Következő cikk Bottas elégedett, szerinte a Ferrari is erős lehet a hétvégén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország