Williams: Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy maradunk, és még mindig harcolunk!

A Williams csapatfőnöke, Claire Williams a téli tesztek első napján nyilatkozott az idei céljaikról, illetve arról, hogy miben más az ő szempontjukból 2020, mint 2019 volt.

Claire Williams, Deputy Team Principal, Williams Racing

Fotót készítette: Erik Junius

Tagadhatatlanul jobban kezdte az évet a Williams, mint 2019-ben, hiszen már az első tesztnapon a többiekkel együtt tudnak körözni, és pár perccel az első tesztnap leintése előtt George Russell a kilencedik, Nicholas Latifi pedig a tizenkettedik helyen állt.

A Williams megbízott csapatfőnöke, Claire Williams is arról beszélt, hogy idén sokkal nyugodtabban tudnak dolgozni, egyértelmű céljuk pedig ugyan nincs, viszont meg akarják mutatni a világnak, hogy még mindig harcolnak. Erről az F1TV-nek nyilatkozott.

Milyen a hangulat az előző évvel összehasonlítva?

Még több F1 hír:

„Sokkal nyugodtabb, ahogy valószínűleg azt el is tudod képzelni. Tegnap éjszaka szinte senki nem volt a garázsunkban, mert minden készen állt a mai tesztre.”

„Tavaly viszont az év ezen időszakában vagy 20 ember volt a garázsban, hogy megpróbálják előkészíteni az autót, ami még nem állt készen. Teljesen más most a helyzet. Viszont a hangulat jó, de ez mindig így van a Williamsnél.”

„Nagyon szerencsések vagyunk, amiért egy kiváló csapat harcos van nálunk, és megtanultuk a leckét, keményen dolgoztunk, az emberek pedig elkezdték… azt nem mondom, hogy élvezni, mert egyértelmű, hogy nem ülünk a babérjainkon, de biztosan levetette a nyomást a srácok válláról a pályán.”

További híreink:

Mi a célotok idén?

„A fejlődés, fejlődnünk kell. Ez egy utazás, amely során a Williamst visszarepítjük oda, ahol szerintünk a helye van, és nagyon világosak vagyunk azt illetően, hogy nem tűzünk ki egyértelmű célokat.”

„Szerintem ugyanis nagyon nehéz lenne egyértelmű célokat kitűzni, hiszen nem tudjuk, hol állnak a többiek. Azzal, hogy elhoztuk ide az autót, még egy téglát betettünk a falba, most pedig tovább kell haladnunk a pozitivitás és a versenyzői teljesítmény útján.”

„Hat tesztnapunk van, és nagyon fontos, hogy végigvigyük a tervezett tesztprogramunkat, és biztosra kell mennünk, hogy mindent kipipálunk a listánkon, hogy a lehető legjobb helyen legyünk Melbourne-ben, hogy megmutassuk a világnak, hogy a Williams itt marad, és még mindig harcolunk!” – nyilatkozta Williams.


George Russell első lépései a nemrég bemutatott F1-es Williamsszel, ami sokkal hamarabb elkészült, mint az elődje. A legendás brit csapat mindent megtesz azért, hogy elmozduljon a rajtrács végéről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A jogi fenyegetés ellenére marad a Mission Winnow a Ferrarin
Következő cikk Nagyon bekezdett a Mercedes Barcelonában, simán övék az első nap

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország