Sokat kellett rá várni, mégis elmaradt a tűzijáték a Williams FW42-vel

Több mint két tesztnaptól esett el a Williams a csúszás miatt, és szerdán sem volt még 100 százalékos állapotban a kocsi, amivel George Russell gurult pályára elsőként. Claire Williams helyettes csapatfőnök is tudja és elismerte, mennyire megalázó helyzetbe került az egykor szebb napokat látott alakulat.

George Russell, Williams FW42

Jerry Andre / Motorsport Images

A Williams először csak a 2018-as kocsi átfestett és aktualizált első szárnnyal felszerelt változatát mutatta be, majd következett pár renderkép az idei szezonra szánt alkotásról. Majd múlt vasárnap jelentették, nem készülnek el időre az autóval, és végül csak szerda délután sikerült menetkész állapotba hozni a technikát – de még mindig nem teljes a kép, egyes aerodinamikai elemek csak csütörtökön tudnak „munkába állni” a kasztnin.

Ahogy spóroltak a tesztidővel, úgy spóroltak az innovációval is a csapatnál, vagyis nem mondhatni, hogy a jelenlegi formában sok érdekes részletet vonultatna fel az FW42. Megmaradt a jellegzetes, lapított formájú orrkúp, elején a kis dudorral, a felül kivezetett S-csatornával, alul gallér segít a légáramlatok illő „gondozásában”. Ideiglenes megoldásról árulkodik, hogy 3D nyomtatással készült kapocs segít a bargeboardok rögzítésében az orrkúp alatt.

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Az első szárny is igen egyszerű, és hasonlóan a Mercedeshez és a Red Bullhoz, inkább a nagy leszorítóerő volt a mérvadó a tervezésekor. A felső terelőlapok elég konvencionálisak, nagyon enyhe ívet írnak el. Valamivel érdekesebb pont az első futómű, melynek felső lengőkarját elég magasan helyezték el - szemből jól látszik, ahogy lefelé hajolnak a bekötési pont „csápjai”. Az első fékhűtés beömlőit lejjebb vitték, tetejük majdnem egy vonalban van az alsó lengőkarral.

A szabályoknak megfelelően a visszapillantók a szélekre vándoroltak, és a cockpit felől érkező pilléreket kétszer is meghajlították, felülről közrefogva a tükörházat, amit nyitva hagytak, így hátrafelé vezetik a levegőt a segítségükkel.

Nem sokat változott a felső légbeömlő formája, a bargeboardok a tavalyi kiadásra emlékeztetnek, de újak a terelőlapok az oldaldoboz előtt. A motorborítás uszonyán egy szögletes kitüremkedés található ott, ahol a rajtszámot is megjelenítik – a McLaren hasonló megoldással rukkolt elő idén. A hátsó szárny ugyancsak az egyszerűség jegyében fogant, mellőzi az oly népszerűvé vált fodrokat és bevágásokat.

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Különleges megoldást gurított a Mercedes a W10 első futóművében
Következő cikk Kopoltyúk és kamerák: technikai fotók a harmadik F1-tesztnapról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország