Motorsport.com hírek

Whiting: Azt javasolták, hogy hagyjuk ott a mormotákat

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting beszélt arról, hogy miért nem távolították el a mormotákat azután, hogy még a közvetítésen is látható volt, hogy mennyire közel vannak az autókhoz.

The Haas F1 Team VF-18 of Romain Grosjean after hitting a groundhog during FP2

Fotót készítette: Haas F1 Team

Grosjean szomorú volt, miután a Kanadai Nagydíjon kioltotta egy mormota életét, és nem értette, hogy a marsallok miért nem távolították el az állatot. Whiting elmondta, hogy elmagyarázta a pilótáknak, hogy miért nem próbálták meg elkapni a mormotát.

 

Még több F1 hír:

„Láttuk a mormotát. Megkérdeztem, hogy lehetséges-e eltávolítani a pályáról, de valaki, aki többet tud róluk, mint én, azt mondta, hogy nem jó ötlet. Ezután úgy döntöttünk, hogy nem avatkozunk közbe, és reméljük a legjobbakat, de sajnos Romain elütötte.”

A mormoták egyébiránt akár hat kilogrammot is nyomhatnak. Az a példány, amelyet Grosjean elütött szignifikáns nyomot hagyott az autóján, a francia versenyző Haas-Ferrarijának eltört az első szárnya.

„Ezek az állatok őshonosak ezen a szigeten, ráadásul védettek is. Sok galibát okoznak azzal, hogy folyamatosan olyan helyeken tűnnek fel, ahova nem kéne menniük.”

„Mindent megtettünk ezen a hétvégén is, hogy betömjük a lyukakat, viszont a mormoták folyamatosan újakat ásnak, és így a pálya közelébe kerülnek. Ez nem túl jó így, de őszintén nem tudom, hogy mit tehetnénk még az ügy érdekében.” – mondta Whiting.

Grosjean tavaly Malajziában is hasonló problémának lett áldozata. Akkor egy laza csatornafedél tett kárt autójában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Óriásgaléria a Forma-1 flúgos hajós futamáról: Kanadai Nagydíj
Következő cikk A Red Bull hamarosan bejelentheti: a Hondát választják

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország