Wehrlein marad a Ferrarinál a szimulátorversenyzői pozícióban

A Ferrari megerősítette, hogy a 2020-as szezon során is marad náluk Pascal Wehrlein, aki továbbra is a szimulátorversenyzői pozíciót fogja betölteni a maranellói istállónál.

Pascal Wehrlein, Mahindra Racing on the grid

Pascal Wehrlein, Mahindra Racing on the grid

Simon Galloway / Motorsport Images

Pascal Wehrlein 2016-ban, a Manor színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, akiknél egy pontot tudott szerezni az év során. Ezután 2017-re a Sauberhez igazolt, ahol 5 pontot szerzett, azóta viszont egy forma-1-es futamon sem vett részt.

2018-ban nyolcadik lett a DTM-ben a sorozat korábbi bajnoka, emellett pedig a tesztpilótai szerepet töltötte be a Mercedesnél. Aztán közös megegyezéssel felbontotta a szerződését a Mercedesszel a német versenyző, azóta pedig a Formula E-ben indul a Mahindra csapatával, és 2019-ben a Ferrari szimulátorversenyzője volt.

Ez pedig idén is így lesz, ugyanis a maranellói istálló megerősítette, hogy 2020-ban is a soraikban fogják tudni Pascal Wehrleint, aki a tapasztalata miatt kifejezetten értékes tagja a Ferrari fejlesztési részlegének. Erről nyilatkozott a csapatfőnök, Mattia Binotto is:

Még több hír:

„2020-ra is vannak tapasztalt versenyzőink a szimulátorban. Pascal is velünk marad 2020-ban, mellette pedig olyan versenyzőink is vannak, akik talán nem annyira tapasztaltak az F1-ben, mint ő, de sokéves szimulátoros tapasztalat áll mögöttük.”

„A szimulátorversenyzők a csapat fontos részét képzik, a szimulátor pedig egyre fontosabbá válik, éppen ezért fektetünk be a szimulátorba a jövőben.”

A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri osztja Binotto véleményét, és hozzátette, az olasz márka közúti részlege is segített a csapatnak az infrastrukturális beruházásokban.

„Készen állunk arra, hogy befektessünk, és szerencsére az autós üzlet segíteni tud az ilyen beruházásokban, és nemcsak emberek tekintetében, hanem infrastrukturálisan is. Erre az egyik példa, hogy egy új szimulátort építünk.” – mondta Camilleri.


A képes összeállítás után itt van a szokásos videós anyag a legutóbbi napról, mely összességében simán zajlott. A versenyzők már a következő szakaszt nyúzzák az egyre nehezebb terepen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt szerint nem kellene panaszkodni a F1-es naptár miatt
Következő cikk Verstappen nélkül nagyon nagy bajban lett volna a Red Bull és a Honda?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország