Jelentés a versenyről

WEC: az Alpine ismét legyőzte a Toyotát a hatalmas balesetet is hozó monzai futamon

Az Alpine idei második sikerét könyvelhette el a hosszútávú világbajnokság, vagyis a WEC hatórás monzai fordulóján, miután egy ütközést is túlélt a Toyotával. A Peugeot hiperautójának debütálása eközben problémásra sikeredett.

#36 Alpine Elf Team Alpine A480 - Gibson of Andre Negrao, Nicolas Lapierre, Matthieu Vaxiviere

Fotót készítette: JEP / Motorsport Images

Matthieu Vaxiviere, Nicolas Lapierre és Andre Negrao hármasa győzött tehát, ezzel pedig növelni tudták előnyüket a bajnokságban, mindez azonban közel sem volt sétagalopp számukra, hiszen alig egy órával a leintés előtt a két élen álló autó ütközött egymással, és végül ez volt a döntő momentum.

Miután Vaxiviere teljesítette a csapat hatodik bokszkiállását, hamar megelőzte a 8-as Toyotát, majd rögtön a 7-es után iramodott, amelyben Kamui Kobajasi ült. Az Alpine és a Toyota a célegyenesben egymás mellé került, de Kobajasi becsukta az ajtót az első sikán előtt, ami miatt összeértek, és a japán pilóta autója jelentősebben megsérült és defektet is kapott.

Kobajasinak így vissza kellett evickélnie a bokszba, miközben az Alpine megúszta az esetet és elhúzott az élen. A vezetést pedig már nem is adták ki a kezeik közül, így Sebring után ismét a franciák ünnepelhettek a dobogó legmagasabb fokán, miközben a második hely a 8-as Toyotát vezető Rio Hirakawa, Brendon Hartley, Sebastian Buemi hármasé lett.

Hiába a defekt és a baleset okozásáért kapott 90 másodperces büntetés, Kobajasi, Mike Conway és Jose Maria Lopez végül így is a harmadik pozícióban ért célba a másik Toyotával. Ez nagyban volt köszönhető annak is, hogy a Hypercar kategória többi résztvevője mind belefutott valamilyen problémába.

További híreink:

A pole-t megszerző Glickenhaus például remekül ment a futam első óráiban, de aztán kaptak egy áthajtásos büntetést, később pedig megadta magát a turbó, így a 708-as rajtszámú kocsi végül a garázsban kötött ki, így számukra elúszott a nagy eredmény esélye.

A hétvége egyik központi témája mindenképpen a Peugeot visszatérése volt, hiszen a korábban Le Mans-t is nyerő márka a 9X8 elnevezésű hiperautóval ismét belevetette magát a sportautózás csúcskategóriájába. Sikerélményük azonban még nem sok volt, mivel a csapat által indított mindkét autó technikai hibákba szaladt bele.

A 93-as Jean-Eric Vergne-nyel, Paul di Restával és Mikkel Jensennel már fél óra után visszagurult a garázsba, és később is számos gondjuk akadt, miközben a 94-es autó egy ideig ugyan problémamentesen futott, de később aztán megálltak a pálya szélén, és végül 25 körös hátrányban zárták a futamot.

 

Az LMP2-ben a WRT istállója nyert, míg GTE Próban meglepetésre a Corvette aratott sikert 2015 óta először, miután az 52-es Ferrari eltaktikázta magát, ezért az utolsó percekben még ki kellett jönniük egy gyors tankolásra, ez viszont pont elég volt ahhoz, hogy az amerikai márka behúzza a győzelmet.

GTE Amban a 77-es Dempsey-Proton Porsche csapata örülhetett leginkább, de a nagy szenzáció vélhetően az Iron Dames volt, hiszen a kategória pole-ját is megszerző, csak nőkből álló trió a második helyen tudott beérni, ezzel történelmet írva.

A futam egyetlen biztonsági autós megszakítását pedig Henrique Chaves óriási balesete idézte elő, miután a TF Sport Aston Martinját vezető pilóta fékhiba miatt nem tudta bevenni a Roggia-sikánt, és autóját az egyik magasított kerékvető csúnyán a levegőbe repítette.

A portugál kocsija végül fejjel lefelé landolt, az egyik oldali ajtaja kiszakadt, majd hosszú métereket csúszva a pálya túlsó oldalán állt csak meg felborulva. Chaves szerencsére azonban sértetlenül megúszta az esetet, de az oly sok gondot okozó hurka kerékvetők ismét bizonyították, hogy valószínűleg nem szabadna őket használni.

Helyezés Versenyzők Kör Idő Hátrány Intervallum Pont
1 Brazil André Negrao
France Nicolas Lapierre
France Matthieu Vaxivière
194 6:00'47.738      
2 Switzerland Sébastien Buemi
New Zealand Brendon Hartley
Japan Ryo Hirakawa
194 6:00'50.500 2.762 2.762  
3 United Kingdom Mike Conway
Japan Kamui Kobayashi
Argentina Jose Maria Lopez
192 6:01'01.526 2 Laps 2 Laps  
4 Portugal Rui Andrade
Austria Ferdinand Habsburg
France Norman Nato
188 6:01'31.651 6 Laps 4 Laps  
5 Mexico Roberto Gonzalez
Portugal Antonio FelixdaCosta
United Kingdom Will Stevens
188 6:01'43.533 6 Laps 11.882  
6 Switzerland Nico Müller
Ireland Ryan Cullen
France Sébastien Bourdais
188 6:01'43.917 6 Laps 0.384  
7 Jakub Smiechowski
United Kingdom Alex Brundle
Mexico Esteban Gutierrez
188 6:01'52.569 6 Laps 8.652  
8 United Kingdom Alex Lynn
United Kingdom Oliver Jarvis
United States Josh Pierson
188 6:02'06.769 6 Laps 14.200  
9 Poland Robert Kubica
Switzerland Louis Deletraz
Italy Lorenzo Colombo
188 6:02'18.683 6 Laps 11.914  
10 United States Steven Thomas
Australia James Allen
Austria Rene Binder
187 6:01'04.952 7 Laps 1 Lap  

Videón Henrique Chaves komoly bukása a WEC monzai fordulójáról

Wolff keményen beszólt a rendbontó szurkolóknak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk WEC: Újabb ijesztő balesetet okozott a „hurka” kerékvető! (videóval)
Következő cikk Közülük kerülhetnek ki a Ferrari LMH autójának pilótái

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország