Voltak versenyek, ahol a Ferrari majdnem 70 lóerővel volt erősebb, mint a Mercedes

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke büszke arra, hogy az idei csomagjukkal sikerült minden téren fejlődést elérniük, és kiderült az is, hogy a koncepciójuk a Racing Pointnál is jól működik.

Car of Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedesnél minden adott ahhoz, hogy újabb bajnoki címet szerezzenek. Ehhez mindenük megvan, kezdve a technikával. Eddig minden futamot megnyertek a 2020-as szezonban, és egy csapat sincs hozzájuk olyan közel, hogy lenne mitől tartaniuk.

Még több F1 hír:

„Nem tudom, hogy hol látható a többiek gyengeségei vagy erősségei. Csak saját magunkat tudjuk megítélni. A Ferrari tavaly nagy kihívást jelentett számunkra a motor oldalán, hogy a teljesítményre koncentráljunk.” - nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes főnöke a német Auto Motor und Sportnak.

„Brixworth és Brackley között szintén nagyon erős volt az együttműködés. A két osztály valóban nagyon szorosan dolgozott együtt, és egyértelműen a teljesítményre összpontosítottunk. Másrészt a jelenlegi autóban az erő és légellenállás aránya megfelelően kiegyensúlyozott. Szinte minden kanyarban megvan a nagy tapadás, de a lassú kanyarokban még mindig vannak kisebb gyengeségek.”

„Tavaly több versenyen is több mint 50 kilowatt (68 lóerő) teljesítménykülönbség volt. Számunkra ez a következő feladatot jelentette, vagyis azt, hogy mindezt mennyire tudjuk mobilizálni. Ez pedig csak a belső égésű motorban volt elérhető. Az összes többi terület korlátozott. Minden követ megmozgattunk, és végül nem néhány lóerőt találtunk, hanem többet.”

Wolff nem tudja pontosan megmondani, hogy mekkora az előnyük, mert mindenki más beállításokkal versenyez, de nem gondolja azt, hogy olyan messze lennének. „Nem vagyunk olyan messze.” - tette hozzá Wolff. „Szerintem van némi előnyünk a motor szempontjából. Ha ugyanaz a légellenállás, akkor ez másfél tizedmásodperc lehet.” - folytatta az osztrák, aki szerint a jelenlegi szabályok túl régóta vannak érvényben, és a motorok már túl érettek, emiatt is nehéz többet kihozni belőlük.

 

A Mercedes főnöke azt sem tudja, hogy a koncepciójuk mitől ennyire sikeres. „Érdekes, hogy a Racing Point hosszú ideje használt egy koncepciót, de az soha nem működött igazán a sebességváltónkkal. Most a mi koncepciónkra váltottak, alacsonyabb az autó magassága hátul, és az sokkal jobb lett. Nem tudom megmondani, hogy ez a koncepció a jó vagy sem. Mindenesetre mi ezt követtük az évek során.”

Hétvégén ismét F1, itt az időrend!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ma 39 éves Alonso, aki megállította a Ferrarit és Schumachert
Következő cikk A Mercedes egy érdekes részletet árult el a Ferrariról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország