Vizsgálják Vettelt, aki tönkretette az FIA mérlegét

Nem zárt sima időmérőt Sebastian Vettel, ugyanis kapkodás és türelmetlenkedés alakult ki a Q2-ben, amikor kihívták mérlegelni, majd tönkretette az eszközt. A stewardok lassan dolgoztak, a ferraris sietett volna.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Jerry Andre / Motorsport Images

Vettelt helyi idő szerint 15:27-kor, a Q2 alatt hívták ki mérlegelni, amikor egyre hevesebben esett a pálya felett. Az FIA emberei még nem álltak készen, vagy legalábbis ráérősen cselekedtek, még egy bója is elállta a német útját. Miután Vettel felállt a mérlegre – előtte megpöckölve a bóját -, hevesen gesztikulált a kezeivel, és ami ennél is rosszabb és szabályellenes, nem állította le a motort. Ezt követően önerővel hajtott le az eszközről, és tönkretette azt. (A Ferrari egyébként azért hívta ki Vettelt, hogy szuperlágyakról lágyra váltsanak.)

„Helyi idő szerint 15:27-kor az 5-ös számú versenyző, amikor kihívták a mérlegelésre, nem állította le a motorját. Az autó járó motorral lett lemérve, így nehéz pontos eredményt kapni a súlyáról. A mérlegelés után az autó önerőből hagyta el a mérleget, ezzel pedig tönkretette azt” – áll az FIA közleményében, amit Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja írt. Vettel egyébként üresbe tette a kocsit a mérleges idejére.

„Jobb, ha semmit sem mondok...”- fejtette ki Vettel, amikor a történtekről kérdezték. „Nem kellene, hogy kihívjanak minket mérlegelni, amikor ilyen változékonyak a körülmények. Nem fair, ha valakit kihívnak. Sürgetni akartam őket.” Nem sokkal később a sajtókörön is kérdezték erről, de csak annyit mondott, „nem akar beszélni róla, világos, mi történt”.

Jelenleg Vettelt vizsgálják az eset miatt, akár büntetést is kaphat, ugyanis az ügyet a stewardok felé továbbították kivizsgálásra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli 2019-es F1-es abroncsai a Mercedesnek kedvezhetnek?!
Következő cikk Hamilton nyerte a Brazil Nagydíj időmérő edzését Vettel előtt, aki büntetést kaphat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország