Vietnam reméli, 1-2 hónapon belül új időpontot kaphat a Forma-1-ben

Vietnam fontosnak véli hangsúlyozni, hogy a versenyüket nem törölték, hanem csak halasztották. A helyiek bíznak abban, hogy hamarosan új dátumot kaphatnak a Forma-1-ben.

Vietnamese GP pit building

Vietnamese GP pit building

Vietnam Grand Prix Corporation

Vietnam is Kína, Ausztrália, valamint Bahrein sorsára jutott, így a koronavírus miatt nem rendezik meg a nagydíjukat az eredeti időpontjukban. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a folytatásban a naptár kapcsán.

Még több F1 hír:

Jelenleg az a legnagyobb kérdés, hogy mi történik a következő három nagydíjjal. Hollandia, Spanyolország és Monaco sorsa sem biztos. A koronavírus Európán belül igen nagy problémát okoz, míg Kína a jelek szerint már túl van nehezén.

Vietnam idén új versenyként szerepelnek a naptárban. Az eredeti időpont április első hete volt, de a Forma-1 bejelentette, hogy Hanoi sem láthatja vendégül a mezőnyt ebben az időszakban. A ma kiadott nyilatkozatban a promóterek hangsúlyozták, a versenyüket csak elhalasztották, és nem törölték.

Erről számolt be a RaceFans is, idézvén a nyilatkozatot, melyben az is elhangzott, hogy a helyiek reményei szerint 1-2 hónapon belül az FIA és az F1 új hivatalos dátumot ad a Vietnami Nagydíjnak. Fontos megjegyezni, hogy a már megvásárolt jegyek érvényesek maradnak, tehát azokat a későbbi dátumkor is fel lehet használni.

Az illetékesek jelenleg fáradhatatlanul dolgoznak együtt az F1-gyel és az FIA-val, valamint az összes érintett féllel annak érdekében, hogy megtalálják a lehető legjobb megoldást arra, hogy az összes résztvevő biztonságban ellátogasson Vietnamba.


A Red Bull két pilótája, Max Verstappen és Alex Albon motorral felszerelt hűtőkkel "csatáztak" egymás ellen, a "kemény harc" győztese pedig végül Verstappen lett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: Elkezdtük a tárgyalásokat Vettellel
Következő cikk Massa: Nehezebb dolgom volt Alonsóval, mint Leclerc-nek van Vettellel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország