Videón Mick Schumacher egészen parádés F2-es versenye

Michael Schumacher fia a mezőny végéről zárkózott fel a Red Bull Ringen, miközben majdnem felállhatott a dobogóra. Íme egy videós összeállítás a második futamról, ahol negyedikként ért célba, de nagyon közel volt a pódium.

Mick Schumacher, Prema Racing

Fotót készítette: FIA Formula 2

Mick Schumacher még mindig csak 20 esztendős, így bőven van ideje a fejlődésre, és arra, hogy bemutatkozzon a Forma-1-ben. A német egyértelműen annak a generációnak a része, akik már a Forma-1-ben versenyeznek, mint Max Verstappen, Charles Leclerc, Lando Norris, vagy George Russell.

Az F3-as bajnok idén már az F1 előszobájában, az F2-ben versenyez, ahol már sokkal nagyobb kihívásokkal találta szembe magát. Egyrészt ezek teljesen más technikák, mint az F3-ban, másrészt a mezőny is erősebb, valamint a gumik megismeréséhez több időnek kell eltelnie, így minden bizonnyal a 2020-as évben is ebben a bajnokságban fogjuk látni a hétszeres világbajnok fiát, talán már a bajnoki címért harcolván.

Jelenleg a 13. helyen áll 22 megszerzett ponttal. Legutóbb az osztrák versenyhétvégén az első futamot csak a 18. helyen fejezte be, majd jött vasárnap a második menet, amit a mezőny végéről várhatott, ám végül 4. lett, köszönhetően az egészen szenzációs teljesítményének és felzárkózásának.

Alább több videós anyagot is láthatunk Schumacher nagy versenyéről, ami az eddigi legjobb volt, és ez a 4. hely egy igen fontos lökést adhat neki, hiszen ezelőtt csak Bakuban volt pontszerző, még a szezon első felében, amikor 5. lett.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hatalmasat ment Mick Schumacher a Red Bull Ringen az F2-ben
Következő cikk Élőben követhető a 2019-es Festival of Speed csütörtöki napja a Motorsport.com oldalán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország