Videó: Így nyomja Vettel egyik rajongója ellen - kő-papír-ollóban

Sebastian Vettel oroszországi hétvégéje folyamán találkozott egy szurkolójával, aki egy, a Forma-1-nél jóval egyszerűbb játékban hívta ki. Hogy ki nyert? Kattintás után kiderül.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Kedvenc forma-1-es pilótájával találkozni szinte minden szurkoló álma, sokan előre megtervezik, mit is mondanak legkedvesebb versenyzőjüknek. Valószínűleg így tett az a srác is, aki Szocsiban tudta elkapni pár percre Sebastian Vettelt elég jó hangulatban, szóval gyaníthatóan a felvétel nem azután készült, hogy motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

A rajongó úgy döntött, hogy egy egyszerű játékban méri össze erejét a négyszeres világbajnokkal: kő-papír-ollóban. A meccs pár döntetlennel kezdődik, de ahogy haladunk előre, a lelkes szurkoló egyre több párharcot nyer meg. Ha rosszmájúak lennénk, azt is mondhatnánk, hogy Vettel számára úgy alakul ez a párharc, ahogy az idei szezonja.

 

Robert Kubica 2009-ben még a BMW Sauber versenyzője volt, és a lengyel is sokat készült az új szabályváltozásokra a csapatával. A bajorok nem sokkal később távoztak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton boldogságában még a matrjoska babát is átölelte
Következő cikk Sainz az autóban is a kajára gondol, énekelve! (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország