Videó: Bottas „fánkozása” az olasz FP1-ről

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas a monzai első szabadedzésen „fánkozott” egyet, majd folytatta az edzést, mintha mi sem történt volna.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Mark Sutton / Motorsport Images

Esős körülmények között vette kezdetét az első szabadedzés Monzában, ennek következtében pedig később Kimi Raikkönen és Sergio Perez is megtörte az autóját, míg Carlos Sainz arról nyilatkozott, hogy egy megcsúszásakor azt hitte, ő is a falban fog kikötni – de a spanyol menteni tudott.

Még több F1 hír:

Valtteri Bottason, a Mercedes versenyzőjén az 1-es kanyarnál fogtak ki a körülmények, a finn megcsúszott, majd „fánkozott” egyet. A látványos megcsúszásnak komoly következménye nem lett, Bottas ugyanúgy folytatta, mintha a „fánk” meg sem történt volna. Az eset a lenti videón tekinthető meg.

A finn pilóta az előző versenyen, Belgiumban a harmadik helyen végzett, jelenleg pedig az összetettbeli második helyen áll, és 8 futammal a szezon vége előtt 65 pont választja el őt a világbajnoki éllovas csapattársától, Lewis Hamiltontól.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari még nem aktiválta az „energiagombot” az új motorjában
Következő cikk Panaszkodnak az F1-es versenyzők a Pirelli esőgumijaira

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország