Vettelt és Leclerc-t önbizalom hajtja Kanadában

A Ferrari versenyzői szerint magasan a léc a Kanadai Nagydíj előtt, ez elsősorban Sebastian Vettel tavalyi remeklésének köszönhető, és Charles Leclerc is csapattársa sikeréből építkezne.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Evgeniy Safronov

Az olasz istálló története során 14 alkalommal tudott győzni Kanadában, legutóbb tavaly, amikor Sebastian Vettel vezette diadalra az olaszokat Montrealban. A német kitörő örömmel ünnepelt tavaly, felszabadultságának okot adhatott, hogy a Ferrari 14 évnyi sikertelen időszakát szakította meg Kanadában, és az is, hogy azzal a győzelemmel az egyéni vb-tabella élére állt.

A Ferrari idén azonban árnyéka még tavalyi önmagának is, ennek ellenére Charles Leclerc szerint Montrealban nagy az elvárás. "Tizenkét hónapja Sebastian Vettel nyerni tudott itt, idén ennek köszönhetően magasan a léc" - vélekedik a monacói.

A tavalyi év óta sokat változtak a körülmények, persze a pálya tulajdonságai nem. "Ez egy stop-and-go pálya, vagyis nagyon hosszú egyenesek és kemény féktávok vannak, néhány lassú kanyarral színesítve, és sikánokkal, ahol keményen kell használni a rázókövet. Az utolsó része pedig a döntő, egy hajtűkanyar után kell megtalálni a megfelelő kijáratot, és sebességet, aztán az egyenes következik, amely vagy a bokszba, vagy az utolsó sikánhoz vezet" - elemezte ki a pályát Vettel.

Még több F1 hír:

Korábban Max Verstappen is kiemelte, hogy Montreal egy olyan pálya, ahol lehet előzni, ezt Vettel is megerősítette. "Itt meg lehet próbálni. Tavaly a pole-ból indultam, és nyertem, negyven évvel Gilles Villeneuve sikere után. A legjobbamat adtam, és talán Kanada az a pálya, amelyet a legjobban várnak a versenyzők. Remek a hely, tele szurkolókkal, akik egyedi atmoszférát teremtenek" - mondta Vettel.

Leclerc második Kanadai Nagydíjára készül, tavaly pontot szerzett az Alfa Romeóval. "Tavaly az első tízben végeztem, idén ezt túl kell szárnyalni. A Kanadai Nagydíjon jó az esély, hogy sok pontot szerezzünk. Keményen kell dolgozni az autó legutolsó részletén is, hogy a maximum potenciállal rendelkezzünk" - mondta Leclerc.

"A múlt héten Maranellóban jártam, hogy az autót és magamat is felkészítsem a szimulátorban. A pálya nagyon érdekes, mert váltakoznak benne a különböző típusú kanyarok és hosszú egyenesek, amelyben lehet előzni. Montrealt pedig nagyon szeretem, mert beszélnek franciául, és emiatt kicsit olyan, mint otthon. Sikeres hétvégében reménykedem" - mondta Leclerc hétfőn.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így jött össze Verstappen hét büntetőpontja
Következő cikk Alex Albon - az ember aki visszaküzdötte magát a legjobbak közé

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország