Jelentés a szabadedzésről

Vettel nyerte a második edzést Mexikóban Verstappen előtt: Mercedes?

Sebastian Vettel egy kiváló kört rakott össze a lágy gumikon, amire senkinek nem volt válasza, bár Max Verstappen nem volt tőle túl messze. Mögöttük már igen nagy volt a szakadék, és Charles Leclerc is közel 0.5 másodpercet kapott a harmadik helyen.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

Az FP1 nem volt eseménytelen, még akkor sem, ha az első 30 percben javarészt csak installációs köröket láthattunk. Ezt követően azonban feljebb kapcsoltak a versenyzők, akik közül Stroll balesetezett is, bár a károk nem voltak olyan súlyosak, hiszen az utolsó etap végén vissza tudott térni a pályára. Az incidens miatt azonban sokat állt a mezőny. 

Még több F1 hír:

A Mercedes az élen fejezte be a tréninget Hamilton vezetésével, bár a brit nem nyugodhatott meg, hiszen mögötte Leclerc közepes gumikon volt kint a legjobb körén, ami nem sokkal maradt el a címvédő idejétől. Vettel is a keményebb keveréket választotta, de a német több hibát is vétett az edzés ideje alatt, így nem tudott igazán gyors kört futni. A Red Bull pedig a lágy gumik ellenére sem előzte meg a leggyorsabb Ferrarit.

A versenyzőket jobb időjárási feltételek fogadták délután. Miután a pálya felszáradt, nem volt szükség a köztes gumik használatára, így rögtön kezdődhettek a slick gumis etapok. A levegő és a pálya hőmérséklete is ideálisabb volt, különösen az aszfalt esetében. A zöld jelzéskor 20°C-os volt a levegő, míg az aszfalt hőmérői 36°C-ot mutattak.

Alig telt el 15 perc, amikor piros zászló volt érvényben. Albon megcsúszott a Red Bull volánja mögött, és a thai újonc már nem tudta megfogni a gépet, amivel a gumifalnak vágódott. Ez nem az első ilyen incidens volt tőle. A pilóta sértetlen maradt, addig a Red Bull nem, melynek a jobb első felfüggesztése is kitört.

 

A fiatal versenyző a 7-es kanyarnál vesztette el az uralmát a gép felett, és végül 8-as lassítónál állt meg. Alex azonnal elismerte a hibáját és bocsánatot kért, de ezzel hamar meg is pecsételődött a délutánja, mellyel igen sok időt veszített, aminek még megihatja a levét, miután ezelőtt soha nem vezethetett a mexikói pályán. Christian Horner a Red Bulltól a Sky kérdésére elmondta, Albon teljesen jól van, csak sajnálja a dolgot. A brit szintén, de szerinte a thai újonc remekül ment az első edzésen, és holnap erősebben tér majd vissza. Közvetlen az incidens előtt Leclerc dobta el hasonló látványos módon a Ferrarit, de a monacói megállt a bukótérben, így csak a gumik bánták a dolgot.

Ahogy az várható volt, délutánra a Ferrari feljebb tekerte a motort és már a lágy gumikkal is ment etapokat, amiknek a végén az élen fejezte be az edzést. Vettel nagyon gyors volt, de csak 0.115 másodpercet adott a Red Bull holland pilótájának, míg Leclerc a harmadik helyen 0.465 másodperces hátrányt szedett össze, ami nem túl reális. A monacói köre messze nem volt tökéletes, de ez semmit nem vesz el Vettel tempójából, amire gyakorlatilag Verstappen is képes volt. Ez pedig egy nagyon izgalmas hétvégét vetít előre, talán nemcsak a német és a holland sztár között, akik nagyot mentek.

 

A Mercedes olyannyira nem tudta tartani a lépést, hogy még a hibázott Leclerc idejét sem tudták megközelíteni. Sőt, Hamilton Vettelhez képest majdnem 1 másodperccel ment lassabb kört, miközben Kvjat 0.2 másodpercre került hozzá, ami alapesetben abszurd. Az orosz messze a leggyorsabb volt a középmezőnyből, és Gasly sem tudott mit kezdeni a csapattársával a 7. helyen, igaz, közepes gumikon volt. A legjobb tízben még a két McLaren és Hülkenberg volt ott, aki Sainz és Norris közé ékelődött be.

 

Stroll, Pérez és Ricciardo minimális differenciával szinte ugyanolyan köridőt ment, mint Norris, így a középmezőny ezúttal is rendkívül szoros volt. Räikkönen már távolabb volt az Alfa Romeóval a 14. helyen, akit Grosjean, Giovinazzi és Magnussen követett, és egy újabb nagyobb szakadék után a két Williams, ahol Russell volt gyorsabb.

A Ferrari bizakodhat, a versenytempójuk erősebbnek tűnt a korábbi nagydíjakhoz képest. Vettel és Leclerc körei is igen masszívak voltak, ami favorittá teheti őket, mint azt sokan várták, de a Red Bull is elégedett volt. A Mercedesnél pedig egyelőre adott a hátrány. A mezőnyből csak Gasly és Albon mente a leggyorsabb körét közepes gumikon. Tekintve, hogy a francia 7. lett, ez egy kiváló eredmény tőle.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 Germany Sebastian Vettel 35 01'16.607     202.258
2 Netherlands Max Verstappen 37 01'16.722 00.115 00.115 201.955
3 Monaco Charles Leclerc 34 01'17.072 00.465 00.350 201.037
4 Finland Valtteri Bottas 39 01'17.221 00.614 00.149 200.650
5 United Kingdom Lewis Hamilton 35 01'17.570 00.963 00.349 199.747
6 Russian Federation Daniil Kvyat 40 01'17.747 01.140 00.177 199.292
7 France Pierre Gasly 39 01'18.003 01.396 00.256 198.638
8 Spain Carlos Sainz Jr. 38 01'18.079 01.472 00.076 198.445
9 Germany Nico Hulkenberg 23 01'18.261 01.654 00.182 197.983
10 United Kingdom Lando Norris 36 01'18.349 01.742 00.088 197.761

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A csapatok 2022-re halasztották volna a szabálymódosításokat
Következő cikk Renault: A kizárás negatív fényt vet a versenyzőinkre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország