Vettel nem érez furcsa hangulatot a Ferrarinál a távozása miatt

A négyszeres világbajnok őszintén beszélt arról, hogy milyen érzések vannak benne a Ferrarinál, miután hamarosan távoznia kell és Carlos Sainz Jr. veszi át a helyét Maranellóban.

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Fotót készítette: FIA

Sebastian Vettel még csak ajánlatot sem kapott a Ferraritól a folytatásra, ami sokakat meglepett, többek között a négyszeres világbajnokot is. Ennek tudatában talán más a légkor és furcsa a hangulat, de a német szerint nincs szó erről, és most arra koncentráljanak, hogy fejlődjenek.

Még több F1 hír:

„Még mindig a szezon elején járunk. Nyilvánvalóan nem tudjuk, hogy milyen hosszú lesz az idény, de biztos vagyok benne, hogy jó képet fogunk kapni arról, hogy láthassuk, ez-e a helyes irány számunkra. Azt hiszem, mindig vannak bizonyos elvárásaid, de a legjobb választ a stopper jelenti, amikor pályára lépsz.”

„Nyilvánvaló, hogy az egyiket érezzük, a másikat pedig a pályán látjuk a stopperrel. Szóval izgatottak vagyunk és nyilvánvalóan érdekes látni mindezt összehasonlítva a múlt hétvégével, hogy hol is leszünk végül.”

„Először is azt gondolom, hatalmas lehetőség számunkra, hogy a versenyt ugyanazon a pályán tartjuk. Szóval remélem, hogy kapunk néhány választ. Különös figyelmet fordítottunk a versenyem teljesítményére, ami a hétvégéhez képest addig nem volt elérhető.”

„Találtunk néhány dolgot. Nehéz megmondani, hogy ezek a dolgok mennyire különböznek egymástól, mert probléma volt a fékkel, talán valami az autó lengéscsillapításával. Izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a pályára, és megnézhetem, milyen az autó.”

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Sebastian Vettel, Ferrari in the press conference

Fotó készítője: FIA Pool

„Úgy vélem, hogy mindenekelőtt nagyon jó emlékeim vannak róla, és tudom, hogy hogyan érezhetem magam rajta, amikor minden rendben van. Ezzel együtt azt is tudom, hogy milyen érzés volt a versenyen. Szóval a holnapi nap fontos lesz, a frissítések szempontjából is, hogy lássuk, hozza-e azt az előrelépést.”

Vettel azt is látja, hogy a Racing Point nagyon erős, akik szintén problémát okozhatnak. „Nagyon erős benyomást tettek, és természetesen nagyon jó helyzetben vannak idén. Ismerem a csapat egy részét, nagyon jók ismerem a csapat néhány tagját a múltból. Régóta ismerem őket. Ez egyértelműen egy jó lehetőség számukra idén, hogy van egy jó autójuk, amivel harcban lehetnek és megpróbálhatnak javítani.”

Vettel nem érez semmilyen furcsa hangulatot a csapatánál. „Nem hiszem, hogy furcsa érzésekről lenne szó. Nyilvánvalóan nagyon jól ismerem őket, és együtt dolgozom a srácokkal, akik érzésem szerint mögöttem állnak, és készen méltó módon befejezni velem.”

„Nagyszerű idők vannak mögöttünk, de voltak nehéz időszakok is. Mindannyian realisták vagyunk abból a szempontból, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a szezonból. Ez egy kihívásokkal teli szezonnak ígérkezik, de minden bizonnyal mindent megpróbálok megtenni, amit csak tudok, és azt hiszem, és úgy érzem, a csapat is ugyanezt próbálja megtenni.”

„Mindenekelőtt soha nem akarunk megtenni egy lépést hátra. Szerintem képesek voltunk javítani az autónkon, de természetesen a karakterisztikák megváltoztak. A verseny kicsit nehéz volt az autóval, de szerintem, összességében egyet fogunk érteni abban, hogy a gép valamivel jobban érzi magát, mint tavaly.”

A Ferrarinál a motorban lehet a hiba oka?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Lewis nem akarta kiütni Albont, előre kell tekintenünk
Következő cikk Hamilton Alonso visszatéréséről: "Már hogy ne örülnék neki?"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország