Vettel: Inkább a szobámba mennék, de a kérdésekre kell válaszolnom…

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője szűkszavúan értékelt az Abu Dhabi Nagydíj leintését követően. A német azt is elmondta, inkább a szobájába menne átöltözni, de a kérdésekre kell válaszolnia.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Sebastian Vettel a szezont és az Abu Dhabi Nagydíjat is az ötödik pozícióban zárta, ezután pedig a Sky Sportsnak nyilatkozott arról, hogy milyen volt az év.

„Szerintem nem volt olyan rossz, mint amilyen rossznak tűnt. Viszont magamba kell néznem. Remélhetőleg előre tudunk lépni, és erősebb csomagunk lesz, hogy harcolni tudjunk a Mercedesszel és a Red Bullal.” – kezdte a Ferrari pilótája.

További híreink:

„Nem volt meg idén az, amit reméltünk. Szerintem az okok és a leckék is egyértelműek, és a mi dolgunk, hogy megvizsgáljuk ezeket. Csapatként erősebb teljesítményt kell nyújtanunk, és egyénileg nekem is jobban kell teljesítenem. Ennél jobban is tudok teljesíteni. Ez nem volt kiváló év az én szempontomból.”

Ezután azt kérdezték Vetteltől, hogyan érzi magát a szezon után.

„A szobámba szeretnék menni és átöltözni, de először a kérdésekre kell válaszolnom. Így érzek. Őszinte vagyok.” 

Végül Vettelt arról is megkérdezték, mit gondol arról, hogy a DRS egy ideig nem volt elérhető a versenyen.

„Egy kicsit olyan ez, mintha a B-ligában lennénk. Nem értem, hogy történhet ilyen dolog. Biztos azért van ez, mert többé nincs pénz ebben a sportban…”

 

 


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a Mercedest dicsérte utolsó 2019-es győzelme kapcsán
Következő cikk Leclerc nem várt ilyen jó eredményeket magától az első ferraris évében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország