Vettel ígéri, mindent bele fog adni a Ferrari volánja mögött

Sebastian Vettel úgy érzi, eljött az idő a versenyzésre, és már nagyon várja a hétvégét, de közben reális marad, mert tudja, hogy nem az SF1000 jelenti a legjobb csomagot. Legalábbis ez rajzolódott ki a téli teszteken.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari ma erősítette meg, hogy a Magyar Nagydíjra egy jelentősen átdolgozott autóval készül elutazni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Mercedesszel és a Red Bullal ellentétben a Ferrari egy régebbi verzióval versenyez majd az első két futamon.

Még több F1 hír:

Sebastian Vettel közben az utolsó idényére hangol, legalábbis a Ferrarival biztosan, hiszen már korábban bejelentették, hogy az olaszok és a német útjaik 2020 év végén elválnak egymástól. Vettel akár a rivális Mercedeshez is igazolhat Lewis Hamilton mellé 2021-re.

„Nem titok, hogy mindannyian szívesen térünk vissza a pályára, mivel már rég voltunk ott. A szünet eleinte élvezetes volt, mivel általában úton vagyunk, és a világ különböző tájaira utazunk el, így kevés időnk van arra, hogy a családdal, valamint a barátokkal legyünk.”

„Most azonban eljött az idő arra, hogy visszatérjünk a pályára! Készen állok mindent beleadni, még akkor is, ha ez nem lesz ugyanolyan a rajongók távolléte miatt. Az osztrák pálya olyan, mint egy körhinta, ami nagyon gyorsan körbejár.”

„Nagyon szeretem ezt a pályát, főleg amiatt, hogy magas hegyek veszik körül, amiket szintén kedvelek. Reálisnak kell lennünk, látván a téli teszteket, de nem vagyunk lehangoltak. Szokatlan lesz, hogy két futamot is teljesítünk ezen a pályán.”

„A második futamra sok adatot kell feldolgoznunk, és amit az első hétvégén csinálunk, az a másodikra is jelentős hatással lesz.” - fogalmazott Vettel, aki az utolsó ferraris szezonjára készül a Forma-1-ben, a legnagyobb kategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari megerősítette, átalakul az SF1000, és a Magyar Nagydíjra jön a csomag
Következő cikk Leclerc sokat edzett és szimulátorozott, de most eljött az idő

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország