Vettel és Leclerc tart a Mercedestől, illetve a Red Bulltól, de van még potenciál a Ferrariban is

Sebastian Vettel és Charles Leclerc nagyszerűen kezdték a Kínai Nagydíjat, és alapvetően boldogak is a Ferrari teljesítményével, de szerintük sokkal több is lenne még az autóban. Az időmérőn kiderül, hogy állnak a riválisaikhoz képest.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Sebastian Vettel az FP1-et az élen kezdte, majd az FP2-n is csak 0,027 másodperccel maradt el Bottas mögött, a második helyen, vagyis úgy tűnik, a Ferarri a hétvégén ismét versenyképes lehet.

"Mindig reménykedünk. A mai nap rendben volt, de reménykedünk benne, hogy holnap előreléphetünk." - kezdte a Ferrari négyszeres bajnoka a kínai szabadedzéseket követően.

"Összességében boldogak lehetünk, de ugyanakkor érzem, hogy sokkal több potenciál van még az autóban, vagyis nem vagyok teljesen boldog, mert szerintem bennem is több lenne, így tehát kulcsfontosságú, hogy holnap minden összeálljon, és jobban érezzem magam a kocsiban."

"Ahogy arra számítottunk, a Mercedes ismét nagyon erős, vagyis jó jel, ha közel tudunk lenni hozzájuk. Meglátjuk, mit hoz a holnap. Mint mondtam, szerintem az autón fejleszthetünk, és a kanyarokban is gyorsabbnak kellene lennünk, ami mindig jó jel, hiszen így még több időt találhatunk."

További híreink:

A Ferrari csapatfőnöke korábban kifejtette, hogy továbbra is Vettelt favorizálják Leclerc-kel szemben. A német nem tulajdonít mindennek komolyabb jelentőséget. 

"Nem tudom, ez egy olyan téma, ahol a bolhából elefántot csinálnak. Mindig érdekes ezt feszegetni. A versenyen olyan sok minden történhet. Múlt hétvégén láthattátok, hogy nem tartjuk fel egymást, mikor az egyikünk gyorsabb a másiknál. Nem mindig tudunk erről annyit mondani, mint amennyit kérdeznek róla."

Leclerc szintén nem fújná fel főnöke szavait: "Ahogy értem, a végén láthattuk, mi a helyzet  - szerintem a csapatnak szüksége van egy első- és egy másodszámú versenyzőre, de rajta vagyok, hogy ezen minél hamarabb változtassak."

Charles Leclerc egyébként csapattársához képest a pályán ma egy kicsit elmaradt, de a monacói reménykedhet, hiszen az FP1-en harmadik, míg a második szabadedzésen hetedik lett, nyolc tizeddel a csapattársa mögött - az FP2-n azonban nem tudott tiszta kört futni.

"A mai nap rendben volt, bár az FP2 nem ment valami nagyszerűen, ki kellett állnunk, hogy ellenőrizzünk valamit az olajjal - nem volt semmi komoly. A teljesítmény szempontjából ott vagyunk, az FP2-n egyszerűen csak nem jött össze egy tiszta kör, vagyis felesleges lenne ebből túl sok következtetést levonni. Összességében boldog vagyok az autóval, de az egyensúlyon még van egy kis munka itt-ott, mindez azonban holnapra rendben lesz."

"Szerintem nagyon szoros lesz, hiszen a Mercedes, sőt a Red Bull is közel vannak, vagyis érdekes csata előtt állunk."

"A hangsúly az időmérőn van, de nem lesz egyszerű, hiszen Seb nyilvánvalóan rendkívül gyors, de persze a munkát nekem kell elvégezni az autóban."

"A középgyors és a gyors tempónk elég jónak tűnik. Holnap meglátjuk, de összességében ott a teljesítmény, amit jó látni. Nagyon szoros a TOP3 istálló között, így ez érdekessé teheti a holnapi időmérőt."

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Racing Point hamarosan „beköltözik” a Mercedes szélcsatornájába
Következő cikk Sainz alatt is meglódult a McLaren

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország