Vettel: „Elpocsékolt lehetőség”, ha az Aston Martin leírja 2021-et

Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy „elpocsékolt lehetőség” lenne, ha az Aston Martin úgy döntene, teljesen feladja az idei évet, és helyette inkább minden erejével a jövő évi autóra helyezné a hangsúlyt.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Vettel a tavalyi nehézkes ferraris évet követően azzal a reménnyel érkezett az Astonhoz, hogy itt ismét kivirágozhat és jó teljesítményt nyújthat. Eddig azonban még nem sikerült pontot szereznie 2021-ben.

Ennek legfőbb oka az, hogy a csapata küszködik az AMR21-es autóval, miután idénre le kellett vágni egy nagyobb részt a padlólemez hátsó kerék előtti szegmenséből, ez pedig rosszabbul érintette őket, mint a legtöbb istállót.

Még több F1 hír:

Vettel azonban úgy érzi, hogy még bőven van mit elérni az idei masinájukkal is, emiatt pedig nem éri meg minden erejükkel a 2022-es, teljesen új szabályok alapján épülő autóra helyezni a hangsúlyt. „Én úgy gondolom, úgy általánosságban is, hogy a rövidebb út nem szokott olyan sokat segíteni az életben” – kezdte a német.

„Még olyan sok mindent tanulhatunk, és jobban meg is érthetjük a dolgokat csapatként. Szóval szerintem ez egy elpocsékolt lehetőség lenne. A kérdés persze az, hogy mekkorának látod azt a lehetőséget; dobogókat, pontokat és futamgyőzelmeket látsz-e benne vagy valami mást.”

„Mi még rengeteg kisebb dolog esetében fejlődhetünk. A végén amúgy is ezek az apróságok jelentik a különbséget és vezetnek a tökéletességhez. Még, ha tudjuk is, hogy nem azokért a pozíciókért harcolunk, amelyekért szeretnénk, még akkor is megéri a ráfordított időt” – vélekedett az idei helyzetükkel kapcsolatban Vettel.

 

Az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer korábban arról beszélt, hogy az autójuk hátsó instabilitása, amely az idei szabályváltozásokból ered, bizony hátráltatja új versenyzőjüket. Vettel ezen a hétvégén megkapja azt a fejlesztési csomagot, amelyet Lance Stroll már Portugáliában is használt, és ez reményei szerint több tapadást biztosít majd számára.

„A lényeg, hogy nagyobb legyen a tapadás. Ha megnézzük azokat, akik gyorsabbak, nekik több tapadásuk van, és nem csak alacsony tempónál. Ezt persze próbáltuk megoldani a vezetéssel, aztán pedig az autó beállításaival, utána pedig jönnek a fejlesztések, amelyekből persze sosem lehet eleget hozni.”

„Ez egy normális folyamat véleményem szerint. Még a legjobbaknak is vannak gyengeségeik, és ezeken próbálsz javítani. Nekünk persze nincs meg az a tapadás, amilyet akarunk, ilyenkor pedig normális, hogy szenvedünk emiatt.”

„Az előző helyszín nehéz volt mindenkinek a szél miatt is, amely dobálta az autót. Ezért kíváncsian várom, hogy milyen érzés lesz itt. Vélhetően kicsit más lesz” – próbált bizakodóan tekinteni a spanyolországi hétvégére Vettel.

Räikkönent fia tette helyre a portugáliai bakija után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Biztató, hogy ennyire közel vagyunk a Mercedeshez ezen a pályán!
Következő cikk Íme Kubica megpördülése, ami miatt jött a piros zászló a spanyol FP1-en (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország