Vettel előtt bármi is álljon az új szezonban, készen fog állni rá

Sebastian Vettel céljai egyértelműek a Ferrarival és úgy érzi, minden adandó kihívásra készen fog állni.

Sebastian Vettel, Pierre Gasly

Fotót készítette: Race of Champions

Vettel 2015 óta áll a Ferrari alkalmazásában, amivel élete legnagyobb álma teljesült. Már az F1-es karrierje elején elmondta, hogy egy nap Maranellóban akar versenyezni, akárcsak tette azt a hétszeres világbajnok példaképe, Michael Schumacher.

Még több F1 hír:

Sebastian eddig két alkalommal végzett a második helyen a bajnokság végén. Tavaly voltak a legjobb esélyei, de a körülmények végül úgy hozták, hogy ismét a Mercedes és Lewis Hamilton ért fel a csúcsra, ráadásul futamokkal az évadzáró előtt.

Vettel minden eddiginél több kritikát kapott a sajtóban és a paddockban is, így részben bizonyítania is kell. Közben az olasz lapok már arról írnak, hogy a szerződését is felbonthatják vele, ha 2019-ben hasonló teljesítményt nyújt.

Az ROC-n természetesen az új szezonról is mondott néhány szót a német, aki a Nemzetek Kupáján Mick Schumacherrel vesztette el a döntőt, míg az egyéni versenyben még a negyeddöntőbe sem jutott be.

„Az év ezen pontján nagyon nehéz bármit is mondani. Most az összes csapat a sötétségben tapogatózik. Senki sem tud semmit.” – kezdte Vettel.

Sebastian Vettel, Mick Schumacher

Sebastian Vettel, Mick Schumacher

Fotó készítője: Race of Champions

A Ferrari versenyzője már nem akar a múlttal foglalkozni, hanem csak azzal, ami előtte áll a szezon során.

„Én azonban előre tekintek és keményen fogok küzdeni azért, ami előttünk van. Nagyon világos az, amit el szeretnék érni. Rengetegen támogatják a Ferrarit, és itt Mexikóban is sok rajongója van a csapatnak.” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

„Egy hosszú év áll előttünk, de természetesen az még számomra sem vette kezdetét. Most itt vagyunk ezen a szórakoztató eseményen, ahol nagyon jól érezzük magukat. Jó dolog itt lenni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Drámai bokszkiállások a Forma-1-ben: TOP-10 (videó)
Következő cikk A Forma-1 valódi ára: a 2019-es nevezési díjak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország