Vettel „cikázó” manővere Bottas ellen: a füvet csípve előzött a Ferrarival (videó)

Sebastian Vettel megunta az autókázást Valtteri Bottas mögött, és egy igen merész manőver végén megelőzte a Mercedes finn versenyzőjét a Ferrarival. Az idény egyik legszebb előzését mutatta be a négyszeres világbajnok.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W08, Sebastian Vettel, Ferrari SF70H

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Sebastian Vettel a 2017-es szezon óta kap erősebb kritikákat. Ez volt az az év, amikor a Ferrari növelte a tétet és egy igen versenyképes autóval állt elő. Sokáig úgy tűnt, hogy az olaszok 2007 után újra egyéni címet nyerhetnek, és megállíthatják a Mercedes menetelését.

Még több F1 hír:

Vettel nagyon jól kezdett, és a Monacói Nagydíjig sorra gyűjtötte be a győzelmeket, valamint a második helyeket. Ezt követően becsúszott két negyedik hely, majd újra második lett. A folytatás felemásan sikerült számára, de többségében maradt a dobogón.

Ami igazán sokba került neki, az a szingapúri és a japán nullázás. Az volt az a pont, amikor drasztikusan csökkentek az esélyei, noha akár nagyon jó helyzetbe is kerülhetett volna. Mindeközben Hamilton sorozatban háromszor is nyert, és a Belga, valamint az Amerikai Nagydíj között csak egy olyan futam volt, amikor ne nyert volna: Malajzia, ahol másodikként ért célba. Hamilton végül 363 ponttal nyerte meg a bajnokságot, addig Vettel 317 egységet gyűjtött.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W08, Sebastian Vettel, Ferrari SF70H

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W08, Sebastian Vettel, Ferrari SF70H

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

Ezúttal a szezon Spanyol Nagydíjának egyik leglátványosabb jelenetét nézhetjük meg. Az időmérőt követően Hamilton várta az élről a folytatást Vettel előtt. A német minimális különbséggel kapott ki, aki mögött Bottas és Räikkönen, a mezőny két finn pilótája várakozott.

A 66 körös verseny Hamilton győzelmével ért véget 3.4 másodperccel Vettel előtt, akinek egy igen bátor manővert is be kellett mutatnia a futam ideje alatt. Bottas mögött haladt, és miután nem akart több időt veszíteni, tudván, hogy a katalán ringen az előzés az egyik legnehezebb feladat, feljebb kapcsolt, és kockáztatott.

Az alábbi videóban láthatjuk, ahogy Bottas védekezni próbál, miközben Vettel bemutat egy testcselt, és a füvet megcsípve beszúrja a Ferrarit a Mercedes elé. Bottas végül a 38. körben motorgondok miatt kiesett.

Ekkor a bajnokságot még Vettel vezette 104 ponttal a 98 pontos Hamilton előtt. Bottas csak 63 ponttal követte a riválisokat a 49 pontos Räikkönent megelőzve.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: Pagenaud nem hibáztathat engem a balesetéért
Következő cikk Találd ki, melyik F1-es pályán mentünk az F1 2019-ben: 4. rész

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország