„Vettel azzal, hogy besétál a gyár ajtaján, már mindenkit motivál”

Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója szerint a csapat munkájának elismerése az, hogy egy négyszeres világbajnok is egy olyan csapat mellett tette le a voksát, amely alig 2 éve még a csőddel nézett farkasszemet.

Sebastian Vettel, Ferrari on a bike

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Andy Green további érdekes részeteket osztott meg arról, mit várnak a Sebastian Vettellel közös munkától, erről az Auto Motor und Sport-nak adott interjújában beszélt.

„Az egész csapat nagyon várja már, mindenki tudja, hogy mennyire jó pilótáról van szó. Senki nem felejti el, hogyan kell gyorsan vezetni egy autót. Egyszerűen a megfelelő autóra, és a megfelelő emberekre van szükséged, hogy működjenek a dolgok.”

„Természetesen most nincs jó helyzetben, de mi meg tudjuk neki adni azt, amitől visszaszerzi a régi formáját. A teljes csapat őt akarja, és ezt érezni is fogja. Tudjuk, hogy legalább ő is annyi mindent tud nekünk adni, mint fordítva.”

Green szerint Vettel jelenlegi ingadozó formája fele-fele arányban tulajdonítható a pszichés problémáinak, és a Ferrari vezethetetlenségének.

„Nehéz megmondani, milyen százalékban oszlik el ez a két dolog. Nálunk itt vannak azok az emberek és eszközök, amivel vissza tud térni arra a szintre, amit mi is, és ő is elvár magától. Ez nekünk is nagyon sokat fog segíteni.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lando Norris, McLaren MCL35, and Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lando Norris, McLaren MCL35, and Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Már azzal, hogy hogy benyit a gyárba, mindenkit motiválni fog. Amikor egy többszörös világbajnok akarja vezetni az autódat, az nagy elismerés az itt dolgozó emberek számára is. Megérdemeljük ezt. 18 hónappal ezelőtt csőd várt ránk, ez a csapat majdnem megszűnt létezni, most pedig egy világbajnok akar itt versenyezni.”

A brit szakember azt is hozzátette, hogy nem jelenthet problémát az sem, hogy 2021-ben ismét alig lesznek tesztnapok.

„Egy pár napnak a szimulátorban elégnek kell lennie ahhoz, hogy meglegyen az első benyomása arról, milyen irányba tartunk, és mire számíthat. Ezután természetesen lesz még idő arra, hogy elmondja, mit szeretne érezni az autón, vagy hol találhatunk, vagy kell időt találnunk.”

„A munkánkat hozzáigazíthatjuk majd, és ez teszi ezt olyan izgalmassá. Régóta nem változott már a pilótafelállásunk, és nem ilyen mértékben. Sergio már régóta itt volt, a munkánk az ő tapasztalataira épül. Vettel teljesen más tapasztalatokkal, és elképzelésekkel fog érkezni arról, hogyan kell fejleszteni, és felkészíteni az autót.”

A Ferrari mát teljesítette a 2022-es frontális töréstesztet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Marko: pszichés okai vannak Vettel újoncokat idéző hibáinak
Következő cikk Milyen szerepet játszhat az időjárás a Portugál Nagydíjon?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország