Vettel a Ferrarinál töltött időszaka után békére lelt

Sebastian Vettel arról nyilatkozott, hogy megbékélt magával az utolsó Ferrarinál töltött szezonját követően, de nem hiszi, hogy idén kisebb nyomás nehezedne a vállaira a csapatváltás miatt, mint korábban.

Sebastian Vettel, Aston Martin Racing

Fotót készítette: Aston Martin Racing

Sebastian Vettel utolsó éve a Ferrarinál nem úgy sikerült, mint ahogy a négyszeres világbajnok szerette volna: az időmérő edzéseken 13 alkalommal maradt alul monacói csapattársával szemben, és mindössze 33 pontot gyűjtött Leclerc 98 pontjához képest.

„Őszintén szólva, az egész év kihívás volt” – ismerte el Vettel. „Sokat gondolkodtam ezen a tavalyi évben. Nyilvánvalóan nem vagyok elégedett azzal, ahogy a tavalyi év ment a teljesítményt illetően, de úgy gondolom, elfogadtam ezt, és nem érzek sajnálatot.”

„Tudom, hogy nem teljesítettem az elvárásaimat, melyeket magammal szemben támasztok. Sohasem törődtem azzal, hogy az emberek mit gondolnak vagy mondanak, illetve írnak. Szóval ezért tartom fontosnak, hogy békében legyek magammal ezzel kapcsolatban.”

Még több F1 hír:

„Nagyon várom ezt az évet, és bizonyára nagyon-nagyon magasak az elvárásaim magammal szemben” – tette hozzá Vettel, aki nem gondolja, hogy az Aston Martinnál kisebb lesz a nyomás, mint amilyen a Ferrarinál volt.

„Nem hiszem, hogy mindig van kapcsolat a nyomás és az élvezet között. Valójában nagy nyomást és elvárásokat támasztok magammal szemben, tehát ebben a tekintetben semmi sem változik.”

 

„Az elégedettség, melyet akkor kapsz, amikor átszeled a célvonalat és jó munkát csinálsz, szóval te vagy a saját magad első számú és legjobb bírája. Nem számítok rá, hogy ez megváltozik. És ha a nyomásról beszélünk, nagyon boldog lennék, ha nagy nyomás helyezedne rám, és harcban lennénk a bajnoki címért.”

„Nyilvánvalóan ebben az évben más helyzetben vagyunk, de úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű kihívás. Mi elfogadtuk ezt. Szeretnénk úrrá lenni a kihíváson, és remélhetőleg jobban kijövünk belőle, mint hinnénk.”

A WADA vizsgálja a Haas festését...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez egy mexikói céggel pereskedik
Következő cikk Sainz: sosem fogok tudni kilépni édesapám árnyékából

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország