Verstappen több versenytávot teljesíthetett otthon, mint az egész szezonban

Max Verstappen is rendkívül aktív az otthoni szimulátorában, ahol minden adott lehet számára ahhoz, hogy karban tartsa magát. Emellett természetesen fizikális edzésmunkát is végez.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1 is csak azt várja, mikor indíthatja útjára a 2020-as szezont. Eddig közel 10 futamot halasztottak el, illetve törölték a Monacói Nagydíjat, ami így csak 2021-ben térhet vissza. Számtalan forgatókönyv van az asztalon.

Még több F1 hír:

Akár az is lehetséges, hogy a 2020-as évadzáró januárban vagy februárban legyen, valamint töröljék a téli teszteket, így még időben megkezdhetnék a 2021-es idényt. Igaz, sokat nem fognak pihenni előtte a sportban résztvevők.

Jelenleg azonban senki sem tudja, hogy mikor versenyezhet újra az F1 mezőnye, és hány futamot bonyolíthatnak le. Az utazási korlátozások, és az a tény, hogy a légi közlekedés is nagyon nehézzé vált, kezdve az áruszállítással, újabb és újabb kérdőjelek kerülnek a Forma-1 fölé.

Bernie Ecclestone, az F1 korábbi tulajdonosa például lefújná az idei szezont, addig David Coulthard szerint hamarosan újraindulhat a bajnokság, de lehetnek nézők nélküli futamok. Ez pedig gazdaságilag igen fájdalmas lenne a kategóriának.

Lando Norris, F1 2019 screenshot

Lando Norris, F1 2019 screenshot

Fotó készítője: Veloce Racing

Az F1-es versenyzők sem tehetnek mást, minthogy edzésben tartják magukat, és szimulátoroznak. Számtalan pilóta döntött úgy, hogy elindul a különböző esportos eseményeken. Lando Norris például vasárnap egy domináns győzelmet aratott a Veloce és a Motorsport Games közös virtuális rendezvényén.

Max Verstappen is rendkívül aktív, amiről Dr. Helmut Marko, a Red Bull Racing Motorsport tanácsadója mondott néhány szót az ORF-nek. „Max például szerintem több versenyt futott, mint az igazi szezonban. Szimulátorozik, és néha napi szinten több versenyen is részt vesz.”

„Ugyanakkor mindegyiküknek megvan a saját edzője az edzésekhez. Ez most ideális az edzésekhez. Ha a szezon 15-18 futamból áll, akkor nagyon-nagyon nehéz javítani az állóképességen. Szóval ez most ideális, és ezt az időt erre is felhasználják.”


A Red Bull különleges és innovatív felfüggesztése a Forma-1-ben, mely még sokat hozhat számukra, különösen, ha Max Verstappen képes lesz harcban lenni a címért a Mercedes és a Ferrari ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezekkel a PS4-es játékokkal játszik Gasly a koronavírus idején
Következő cikk Norris a Haas magyarázkodását vette elő, miután a falba állította a kocsiját: „Ericcson hit me”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország