Verstappen tavaly a felvezető körön összetörte az autóját a Hungaroringen

Max Verstappen a 2020-as Magyar Nagydíj felvezető körében nedves körülmények között kicsúszott a pályáról és összetörte az autóját, majd a futamon végül a 2. helyen intették le. Idén végre nyerhet a holland?

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Meglehetősen eseménydúsra sikeredett a 2020-as Magyar Nagydíj, melynek időmérő edzése során a két Mercedes Hamilton-Bottas sorrendben kisajátította az első sort. A Red Bull csapatának nem volt eredményes szombati napja, minek után Verstappen csupán a 7., Albon pedig a 13. helyre kvalifikált.

A bajok aztán tovább fokozódtak a másnapi futam felvezető körében, amikor Max Verstappen a nedves aszfalton kicsúszott a pályáról, majd a falnak csapódott. A holland szerencséjére a futómű nem sérült meg, ugyanakkor a szerelőknek így is akadt elég dolguk.

Még több F1 hír:

Végül Red Bullnak sikerült a megjavítania Verstappen autóját a futam rajtára, a holland pedig a rádióban mondott hálás köszönetet a csapatnak, amiért szerelők ilyen elképesztő erőfeszítéseket tettek.

Verstappen a futamon bebizonyította, hogy nem volt felesleges a Red Bull munkája, ugyanis kemény versenyzés során sikerült előrelépnie a 2. helyre, így elválasztotta egymástól a két Mercedes-pilótát. Hamilton nyert, Bottas a 3. helyen végzett.

 

Button „ökölharcra” számít a következő versenyeken

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull Mateschitz és Marko nélkül? Horner szerint még hosszú ideig maradnak...
Következő cikk Rosberg is azt szeretné látni a Magyar Nagydíjon, amit mindenki más

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország