Verstappen szerint sok versenyző képes lenne arra, mint Hamilton

Max Verstappen jó versenyzőnek tartja Lewis Hamiltont, de szerinte sok más pilóta is képes lenne arra, mint ő egy olyan autóban, mint a Mercedes. A holland egyszerre ismerte el a brit rekordert, és fogalmazott meg némi kritikát is.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Lewis Hamiltont sokan támadták, amikor elhagyta a McLarent az akkor még nem túl versenyképes Mercedes kedvéért. Nem sokkal később kiderült, hogy ezzel élete legjobb döntését hozta, hiszen a sok pénz mellett rengeteg győzelmet és több világbajnoki címet is szerzett.

Még több F1 hír:

Idén már a 6. ilyen serlegét húzhatja be, és ha így folytatja tovább, akkor jövőre beérheti Michael Schumacher megdönthetetlennek hitt rekordját. Ezzel pedig szép lassan minden idők legeredményesebb versenyzője lehet, akiről a vadabb pletykák azt mondták, 2021-ben helyet cserélhet a Red Bull holland sztárjával. 

Jelenleg Max Verstappenenről beszélnek úgy, mint a mezőny jelenlegi legjobb versenyzője, amire külön nem akart reagálni Hamilton, de azt hozzátette, hogy szerinte csapaton belül is képes lenne legyőzni a hollandot, aki a motorsport-mazine kérdésére úgy fogalmazott, hogy sok más versenyző is képes lenne elérni azt, amit Lewis.

„Nagyon tisztelem Lewist, amit elért, de ez azon is múlik, hogy szerencsés vagy-e a csapatodon belül: meg tudod-e verni a csapattáradat. Ha ez a helyzet, és egy olyan csapat tagja vagy, mely már régóta nyerőszériát fut, akkor a győzelmek gyorsan felhalmozódnak.” - mondta Verstappen, aki szerint sok olyan versenyző van odakint, akik ugyanezt el tudnák érni.

„Azt hiszem, igen sok olyan versenyző van, akik képesek lennének arra, mint Lewis, vagyis 5 világbajnoki címet nyerni. Fernando Alonso könnyedén 7, vagy 8 címig is juthatott volna, mivel egy fenomenális versenyző volt, csak nem volt ehhez a megfelelő csapatban a megfelelő időben. Tekintettel a jelenlegi rajtrácsra, három, vagy négy hasonló képességű versenyző van odakint.” - idézte a gpblog.com a motorsport-magazine interjújának egyik részletét. 


38 éves lett Fernando Alonso, aki két világbajnoki címet is szerzett a Forma-1-ben, de sokak szerint sokkal többre volt hivatott. Videón a spanyol versenyző motorsportos pályafutása, és kitekintése az egyéb más szériákba.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így vágta le a bokszutcabejáratot Bottas a Hungaroringen
Következő cikk Vettel még mindig nagyon fontos láncszem a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország