Verstappen: Peches voltam a lágy gumin, a Ferrari nagyon erős egy körön!

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen összességében elégedett a csapata bakui helyzetével, de hozzátette, ismét nagyon erősnek tűnik egy körön a Ferrari.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Max Verstappen mindkét szabadedzést a harmadik pozícióban zárta, azonban mind a két alkalommal előtte végzett a Monacói Nagydíj győztese és csapattársa, Sergio Perez.

A holland pilóta ezzel együtt elégedett, és úgy tudja, most már nincs gond az FP1-en még „csattogó” DRS-ével sem, viszont azt elismerte, hogy nagyon erősnek tűnik egy körön a Ferrari.

Még több hír:

„Kicsit peches voltam a lágy gumis köreimmel az FP1-en és az FP2-n is, mindkét alkalommal el kellett vennem a sárga zászló miatt, de összességében jónak tűnik a helyzetünk. Úgy látszik, a Ferrari ismét nagyon gyors egy körön, míg a hosszú etapok terén kiegyenlítettebb a harc.”

„És szerintem most egy olyan utcai pályára értünk, ahol egy körön keresztül működnek a gumik, és ez nemcsak ránk, hanem a többiekre is igaz. Ugyanis minden alkalommal, amikor próbálsz futni egy második gyors kört, vesztesz a teljesítményedből.”

„Összegezve szerintem nem volt rossz a napunk, még pár dolgot kell finomhangolnunk. Megpróbáltuk kijavítani a DRS-problémát, az FP2-n erről nem hallottam semmit, tehát azt gondolom, most már rendben vagyunk” – mondta a Sky-nak.

Motort cseréltek Verstappen és Perez autójában...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a 12. helye után: „Nehéz megmondani, hogy hol van az az 1,6 másodperc...”
Következő cikk Russell: Mindent megtettünk, hogy felzárkózzunk, de nem sikerült

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország