Verstappen nemcsak a világ egyik legjobbja, de igazi „aranybánya” is

Max Verstappen nevével nagyon sok mindent el lehet adni, köszönhetően a holland sztár teljesítményének és a rajongóknak, akik szinte minden helyszínre követik őt a Forma-1-ben, a legnagyobb kategóriában.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A hu.motorsport.com korábban részletesen is beszámolt arról, hogy Max Verstappen tavaly év elején miért váltott sisakgyártót, mivel egy ideje már nem az Arai, hanem a Schuberth fejlesztéseit használja. Ennek a háttérében több is van.

Még több F1 hír:

2019 februárjában a cégnek alig volt ideje arra, hogy a téli tesztek előtt homológizálják az új SF3 sisakmodellt. Amikor Schuberth alapítója és vezetője, Alberto Dall'Oglio Barcelonába repült a téli tesztre a vezető mérnökével, több tartalék sisakot is elvittek magukkal.

Ezt követően a gyártó meghívást adott Verstappennek arra, hogy tesztelje a sisakot, majd 1 hét múlva a menedzsere felhívta őket, és azt mondta, hogy váltani akarnak. Az alapító úgy fogalmazott, hogy ez volt a legnagyobb jutalmuk az 1 év kemény munka után.

„Az a tény, hogy most a világ egyik legjobb versenyzőjével dolgozhatunk együtt, hatalmas motivációt jelent. A társaságnál mindenki szenvedélyes és nyerni szeretne, miközben úgy érzik, hogy részei a versenyzés világának. Mindez Maxnek köszönhető.”

A Verstappennel való együttműködés nem korlátozódik a 15 sisak szállítására, amiket a Red Bull versenyzője használ a szezon során. Ezen felül a Schuberth másolatot is készít a pilóta sisakjáról, amiket később a Red Bull Racing weboldalán keresztül értékesítenek.

„Emlékezzünk például a tavalyi Osztrák Nagydíjra. Februárban elkészült egy speciális sárga minta, ami után a thaiföldi fióktelepünk kis példányokat készített belőle. Amikor azt Max bemutatta a közösségi médiában, a Red Bull weboldalán egy nap alatt az összes példány elkelt, és több ezer darabról beszélünk.”

„Max menedzsmentje nyitott a különféle ajánlatokra. Azt akarják, hogy a rajongói lehetőséget kapjanak az ajándéktárgyak vásárlására, és mindent meg is tesztnek ennek érdekében. A sisak másolatát nagyon magas szinten készítik, ami tartalmazza a színt, a sisakrostélyt, a rögzítőcsavarokat.”

„Minden az eredetihez hasonló. Az érzésnek olyannak kell lennie, hogy a rajongók azt mondják, minden valódi.” - mondta az alapító az MBS News hasábjain, készülvén a 2020-as szezonra készülvén, ami akár címet is hozhat Verstappennek a Red Bull-Hondával.


Szinte folytatásért kiált a legjobb vágás kategóriában Oscar-díjjal is jutalmazott Ford v Ferrari, az alábbi, magyar felirattal ellátott kisfilmből pedig az is kiderül, hogy bőven lenne még mit megfilmesíteni ebből a párharcból.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Orosz Nagydíj nemet mondott a kavicságyra a Forma-1-ben
Következő cikk Frissített képgaléria a Mercedes 2020-as F1-es festésének bemutatójáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország