Verstappen: nem tudom Albont sok mindenben kisegíteni

Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája úgy fogalmazott a holland Ziggo Sport kérdésére, hogy nem igazán tud segíteni Albonnak, hogy jobb formába lendüljön, szerinte az a titka mindennek, hogy teljes gázzal kell előremenni.

Max Verstappen, Red Bull Racing, in a Press Conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Egyre nagyobb bajban van Alexander Albon a jövő évi ülését tekintve, habár továbbra is kiáll mellette mind Christian Horner, mind Helmut Marko, mindkettőjüknek már volt olyan kijelentése, hogy Albonnak van még bizonyítani valója.

A csapatfőnök és a főtanácsadó is egyaránt elmondta, hogy még két-három versenye van a brit-thai pilótának arra, hogy bebizonyítsa, érdemes őt megtartani 2021-ben és nem más pilóta után nézni, aki tudná tartani Verstappennel a lépést.

A sportsajtó általánosságban véve már szinte teljesen eltemette Albont, már inkább arról folyik a diskurzus, hogy ki érkezhet a helyére. Pierre Gasly visszaléptetése ezen a héten került kizárásra, mivel a francia futamgyőztes hosszabbított az AlphaTaurival.

Mivel arra nem sok esély van, hogy Danyil Kvjat visszakerüljön a főcsapathoz, valamint arra sem, hogy Juki Cunoda egyből az energiaitalosokhoz kerül, ezért kettő pilótásra szűkült a verseny, méghozzá két rendkívül tapasztalt pilóta kerülhet szóba: Nico Hülkenberg és Sergio Perez.

Az rendkívül változékony, hogy éppen ki az esélyesebb, a német a Nürburgringen mutatott remek teljesítményt követően felerősítette az esélyeit, ám az elmúlt napokban több olyan hír is érkezett, hogy a mexikóira eshet a választás.

Max Verstappen általában kerüli a jövő évi csapattársának a témáját, ám a holland Ziggo Sport mégis erről kérdezte, valamint arról, hogy tud-e valahogyan segíteni – akár tanács formájában – Albonnak, hogy megtartsa az ülését. A holland egyszerűen felelt:

 

„Nem igazán tudok mit tenni. Szerintem csak teljes gázzal kell menni, ez az egyetlen dolog, amit tenni tudsz. Beszélhetek naphosszat, de szerintem az nem segít sokat. Menni kell előre teljes gázzal, ez az egyetlen megoldás”

A Ziggo is jelezte, hogy rengeteg spekuláció van akörül, hogy ki lehet a jövő évi csapattársa, és emlékeztettek egy nemrégiben napvilágot látott hírre, miszerint Verstappen inkább Hülkenberget preferálná. Erre is válaszolt a holland pilóta:

„Én mindenkivel jól kijövök. Természetesen Nicoval némileg személyesebb a kapcsolatunk, mivel vele tudok hollandul beszélni. Ezen felül azt gondolom, Nico remekül szerepelt, amikor be kellett ugrania. Jelenleg viszont nem az én kezemben van a döntés, ezt meghagyom a csapatnak” – tette hozzá.

Már a Renault sem támogatja a Red Bull javaslatát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Toto Wolff már az utódját keresi
Következő cikk Hamilton: Imola nagyszerű, de nem lesz valami jó verseny itt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország