Verstappen: nehéz megítélni a Red Bull fejlődését egy filmforgatási nap alatt

Max Verstappen szerint nagyon nehéz megítélni, hogy pontosan mekkorát fejlődött a 2020-as szezonhoz képest a Red Bull, miután a filmforgatási napon csak a demo gumikat használhatták.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Red Bull Racing

A Red Bull kedden mutatta be a 2021-es autóját, azonban mindössze 2 hivatalos kép érkezett az RB16B-ről, amit szerdán már pályára is vihetett Silverstone-ban Max Verstappen, és a csapat új pilótája, Sergio Perez.

A Red Bull azonban nem közölt egyetlen képet sem az új autóról a filmforgatási nap után, mindössze 2019-es RB15-t láthattuk (a képünkön is ez az autó szerepel), amit a Verstappen és Perez mellett a csapat tartalékpilótája, Alex Albon is vezethetett.

A filmforgatási napot követően Verstappen először tartott egy hosszabb sajtótájékoztatót, amelyen a Motorsport.com is részt vett, a holland pilóta szerint azonban még nem tud ő sem annyira sokat az autóról:

„Az a baj, hogy ilyenkor a Pirelli bemutató gumijait használhatjuk csak, így az érzet nem igazán hasonlít az igazi gumikra. Sosem veszem annyira komolyan az ilyenkor tapasztaltakat. Minden arról szól, hogy bejárassuk a kocsit, fussunk egy pár kört, és eddig minden rendben volt szerintem.”

„Meg kell várnunk Bahreint, és azt, hogy normális gumik kerüljenek az autóra. Csak be akartam ülni az autóba, hogy meglegyen a 100km-ünk, hogy a csapat megszerezze a szükséges adatokat, és én is elmondhassam, hogy ismét Forma-1-es autóban ültem.”

„Majd akkor kezdődik el az igazi munka, amikor megérkeztünk Bahreinbe, ahol minél hamarabb meg akarjuk majd találni a megfelelő beállításokat az igazi gumikkal, mert ezekkel a gumikkal nem kapsz értékelhető információkat.”

Verstappen az egyéni bajnokság 3. helyén végzett a 2020-as szezonban, és két futamgyőzelmet tudott szerezni, köztük a szezonzáró Abu-Dhabi Nagydíjon, ahol a Mercedesek labdába sem rúgtak a holland mellett.

Még több F1 hír:

Annak ellenére, hogy ez jó jel is lehet az idei évre, a 2020-as szezon legnagyobb részét a Red Bull még a saját autójának kiismerésével töltötte. Verstappen szerint nem volt akkora jelentősége annak, hogy az RB16 egy nehezen vezethető autóként vált ismertté, mert „egy gyors autót sosem könnyű vezetni”, de hozzátette, hogy a Red Bull bár fejlődött a szezon során, a Mercedes ismét hamarabb leállt a saját autójának fejlesztésével.

„A Mercedes már talán júliusban leállt az autó fejlesztésével, mert nem igazán láttunk már az autóikon új alkatrészeket, mi pedig még mindig tanultunk. Tudjuk, hogy volt egy pár hiányosságunk azzal az autóval, ezeket ki akartuk javítani annak tudatában, hogy a szabályok nem változnak sokat, az autók szinte ugyanolyanok.”

„Fontos volt, hogy kijavítsuk a hibáinkat, de majd meglátjuk később, hogy ténylegesen mennyit fejlődtünk, és remélhetőleg versenyképesebbek leszünk a Mercedeshez viszonyítva.”

Red Bull RB16B technikai elemzés: az ördög a részletekben rejlik

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Stroll: „csábító” Lewis Hamilton leigazolása
Következő cikk Az F1 három kontinensen is terjeszkedne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország