Verstappen mérnöke arról, miért „ajándék” vele dolgozni

Max Verstappen elismerően beszélt versenymérnöke, Gianpiero Lambiase szerepéről, ez az érzés pedig kölcsönös, és most Lambiase is kifejtette, hogy milyen a holland világbajnokkal dolgozni.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18 talks with race engineer Gianpiero Lambiase

Fotót készítette: Mark Thompson

Lambiase, akit sokan csak GP-nek becéznek, már Verstappen 2016-os Red Bullhoz kerülése óta dolgozik együtt a versenyzővel, és szoros munkakapcsolatot alakítottak ki egymással, Verstappen pedig nemrég elismerte, el sem tudná magát képzelni az F1-ben mérnöke nélkül.

Lambiase is hasonlóan érzi a dolgot, és elmondta, hogy már a kezdetekkor lenyűgözte őt Verstappen. „Bárkinek, aki csapatot vált, rengeteg információt kell feldolgoznia. Én viszont már az elején úgy éreztem, mintha hetek óta velünk dolgozna. Mindent magába szívott, majdnem legyőzte a csapattársát az időmérőt, majd a futamot megnyerte” – magyarázta a szakember a Red Bulletin különleges kiadásában.

Verstappenről tudható, hogy szeret egyenes módon kommunikálni, ez pedig Lambiasénak is bejön. „A pilóta és a versenymérnök közötti kapcsolat a kölcsönös bizalmon alapul. Minél direktebb egy versenyző, annál jobban bízik a csapatban.”

Még több F1 hír:

„Úgy vélem, ha valaki már nem mondja el, pontosan mit gondol az autóról, akkor az eredményei is rosszabbak lesznek. Max pedig egyenes, ahogy én is. Emiatt igazán könnyű vele a munka.”

Ami pedig az autó beállítását illeti, Verstappen ezen a téren is megmondja, hogy pontosan mit szeretne, ez pedig hatalmas előny. „Egyesek szeretnek leásni az adatok mélyére, míg másokat ez egyáltalán nem érdekli. És aztán ott van Max.”

„Nagyon pontosan elmagyarázza, hogy hol képes a határig vinni az autót, és hogy mi kell ahhoz, hogy gyorsabban mehessen. Mindig tudjuk, mit csináljunk, köszönhetően az instrukcióinak. Egy pilóta, aki egyértelműen tud kommunikálni, igazi ajándéknak számít.”

Lambiase végül még Verstappen vezetési képességeit is méltatta: „Elképesztő természetes érzéke van a versenyzéshez, ez pedig remek analitikus elmével párosul. Egyeseknek idő kell, hogy gyorssá váljanak, de Max egyből az volt” – dicsérte versenyzőjét Lambiase.


Colton Herta Portimaóban tesztelhetett a McLarennel

 

Verstappen nem akarja, hogy a kedvenc helyszíne kikerüljön a naptárból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért hosszabbított a McLaren hosszú távra Norrisszal
Következő cikk Steiner figyelmeztet: nem lehetnek túlságosan lelkesek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország