Verstappen: Ki tudja, mi történhet a 2-es kanyar felé…

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője meglepetésre a második helyet tudta megszerezni a szocsi időmérőn. A holland természetesen örül a rajthelyének, és hozzátette, érdekes lehet a rajt és az eltérő gumitaktika.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Bár a szabadedzések eredményeiből kiindulva újabb Mercedes első sort várhattunk az Orosz Nagydíj időmérőjén, Max Verstappennek sikerült beleköpnie Valtteri Bottas levesébe, és bejött Hamilton és a finn közé a második helyre.

Az időmérő után a Red Bull pilótája azt nyilatkozta, hogy nem számított a második helyre, de természetesen örül az eredménynek.

Még több F1 hír:

„Kicsit szenvedtünk az egyensúly megtalálásával, ugyanis elég csúszós a pálya. Még ma délelőtt sem voltam teljesen elégedett, de keményen dolgoztunk azon, hogy megtaláljuk az egyensúlyt.”

„Aztán végül a Q3-ban, főleg az utolsó körömön már egyáltalán nem volt rossz az egyensúly. Nem számítottam arra, hogy majd a második leszek a rajtrácson, szóval nagyon örülök, hogy mégis így történt.”

Az orosz pályán már többször is láthattuk, hogy a rajtnál nagy hatása van a szélárnyéknak, Verstappen is bízik abban, hogy ez holnap segíteni fogja őket.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„Mivel a szélárnyék itt nagyon fontos, így ha sikerül jól rajtolnunk, akkor senki nem tudja, hogy mi történhet a 2-es kanyar felé. Érdekes lesz a dolog holnap, már csak a gumik miatt is” – zárta a holland.

És valóban érdekes lesz a holnapi nap folyamán, hogy míg Bottas és Verstappen a közepes gumival fog indulni a második és a harmadik rajthelyről, addig Hamiltonnak a lággyal kell majd rajtolnia.

Mick Schumacher nyerte az F2-esek főfutamát…


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton szerint "ilyen rossz időmérőn nem szerepelt még", de holnapra sincsenek jó megérzései
Következő cikk Bottasnak foggalma sincs, hogy miért volt ilyen lassú

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország