Verstappen: akkor sem fogok óvatosabban csatázni Hamiltonnal, ha nagyobb lesz az előnyöm

A Red Bull bajnoki éllovas versenyzője, Max Verstappen akkor sem fogja megváltoztatni azt, ahogyan Hamilton ellen csatázik majd a pályán, ha nagyobb lesz az előnye az egyéni pontversenyben.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Max Verstappen 12 pontos előnyből várhatja a 2021-es Mexikóvárosi Nagydíjat, miután a saját várakozásaiknak is ellent mondva sikerült legyőznie Lewis Hamiltont 2 hete Texasban.

Mexikóban ráadásul a körülmények papíron kifejezetten a Red Bullnak kedveznek, így Verstappen akár 10 ponttal is növelheti az előnyét, ha valóban kettős győzelmet tudnak aratni, ahogyan azt Helmut Marko elvárná a csapatától.

Hamilton és Verstappen idén már kétszer is összeütköztek, amelyek elindították a Prost-Senna összehasonlítások sorát is, azonban a holland kijelentette, hogy nem foglalkozik a pályán kívüli szóbeszéddel.

„Nem igazán gondolok arra, hogy milyen történelmi csaták voltak két versenyző között, hogy ők mit csináltak” – nyilatkozta a mexikói hétvége előtt Verstappen. „Az a múlt, én csak azzal foglalkozok, hogy nekem mit kell csinálnom a pályán, hogyan végezhetem a legjobb munkát.”

„Bajnokságot csak így lehet nyerni, mindig az elérhető legtöbb pontot kell megszerezned, miközben persze próbálod legyőzni a riválisodat is.”

Még több F1 hír:

Az Autosport/Motorsport.com kérdésére, hogy megváltoztatná-e a hozzáállását a Hamiltonnal szembeni csaták során az a tudat, hogy egyre nagyobb az előnye a bajnoki pontversenyben, Verstappen úgy válaszolt, hogy „nem igazán”.

„A hozzáállásom változatlan az eddigiekhez képest, mindig a lehető legtöbb pontot próbálom megszerezni. A pályán persze én is keményen csatázok, ahogyan Lewis is, ahogyan mindenki más, és próbáljuk elkerülni az ütközéseket.”

Hamilton a csütörtöki sajtótájékoztatón elhintette, hogy szerinte milyen szerepe van a nyomásnak Verstappen viselkedésében, aki F1-es karrierje során először harcolhat a világbajnoki címért, de a hollandot ez hidegen hagyta.

„Azt csinálom, amit szeretek, ez mindig leveszi a nyomást a vállamról. Nem most harcolok először egy bajnoki címért – persze az F1-ben most először, de a helyzet mindenhol ugyanaz, nyerned kell ehhez, én pedig ezt csináltam eddig is, és ezt próbálom majd folytatni.”

„Amikor az autó elég jó ahhoz, hogy győzzek vele, győzni is fogok, ha az autó nem képes erőből a győzelemre, akkor én sem fogok nyerni.”

Hamilton szerint Verstappen rossz példát mutat a gyerekeknek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas hajlandó lesz segíteni Hamiltonnak: „csapatjátékos vagyok”
Következő cikk Honda: Mexikóban más motorbeállítással kell mennünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország