Verstappen aggódott a fékek miatt, azt sem tudta, képes lesz-e elfordulni az első kanyarban

Max Verstappen röviddel a sprintkvalifikáció után elárulta, hogy a rajt utáni pillanatokban erős kételyek merültek fel benne a fékeivel kapcsolatban, abban sem volt biztos, hogy képes lesz majd bevenni az első kanyarokat.

Pole man Lewis Hamilton, Mercedes, and Max Verstappen, Red Bull Racing, talk in Parc Ferme

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A sprintkvalifikáció során, amikor a versenyzők elfoglalták a pozíciójukat a rajtrácson, Max Verstappen autójának első fékei füstölni kezdtek, ami aggodalommal töltötte el a hollandot, ugyanis az esetleges túlhevülés miatt akár az is előfordulhatott volna, hogy nem tudja megfelelően működésre bírni őket.

„Igen, nagyon aggódtam emiatt” – vallotta be Verstappen. „Egy kis láng, az oké, de ez elég nagy volt, én pedig csak a tükrömben néztem a hátrébb jövő autókat, és reméltem, hogy felgyorsulnak” – tette hozzá a holland, aki a rajtrács végére felálló versenyzőkre utalt.

„Aztán természetesen abban sem voltam biztos, hogy a 3-as kanyarban működni fognak-e a fékeim. De szerencsére nem érte őket nagy károsodás. Azt hiszem, láttam néhány embert a lelátókon, akik képeket készítettek, mikor a fékek tűzre kaptak, szóval bizonyára van néhány remek fotójuk.”

Még több F1 hír:

Verstappen aggodalmai azonban alaptalannak bizonyultak, hiszen miután a piros lámpák kialudtak, remekül kapta el a rajtot, és az első kanyarban már Lewis Hamilton előtt találta magát, a fékei pedig hiba nélkül végigbírták a versenyt.

„Úgy tűnik, hogy gyorsak vagyunk a kanyarokban, ők pedig gyorsak az egyenesekben ezen a hétvégén – folytatta a holland. „Miután csak egy szabadedzésünk volt, ha nem vagy képes változtatni, és nem gondolod úgy, hogy jó irányba mentél, akkor egyszerűen beragadsz. Szóval mi egy kicsit beragadtunk az egyenesben. Ezért kell visszahoznunk az időt a kanyarokban.”

A holland pilóta tehát nem volt elégedett azzal, hogy mindössze egy edzés alatt kellett végső döntést hozniuk a beállításokról: „Azt hiszem, meg kell néznünk az ütemtervet, mert valamit kezdeni kell a második szabadedzéssel. Amikor nem vagy képes változtatni az autón, az szerintem rossz.”

Hamilton: Semmit nem tudtam tenni, hogy tartsam a Red Bull tempóját…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme a 2021-es Brit Nagydíj rajtrácsa – Russellt megbüntették!
Következő cikk Vettel szerint nem volt semmi gond Alonso védekezésével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország