Verstappen: a Red Bullnál egyelőre „hiányzik egy kis tempó” a szezonzárón

A pénteki szabadedzések után Max Verstappen elismerte, hogy autója sebessége még nincsen azonos szinten a Mercedesszel, de azért nem aggódik különösebben, mivel még van idő a javításra.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A holland a délutáni második gyakorláson hat tizednél is többel maradt el Lewis Hamilton győztes idejétől, bár a versenyszimulációk már biztatóbb képet mutattak a Red Bullról. Mivel azonban Valtteri Bottas is megelőzte őt, Verstappen is elismerte, hogy az egykörös tempó még nem elég.

Hamilton ugyan megnyerte az utolsó három viadalt, és ezzel teljes egészében ledolgozta hátrányát a pontversenyben, így most mindenképpen ő van lendületben, de a pénteki eredményekből még nem szabad kiindulni, erre már sok példát láthattunk idén is.

Még több F1 hír:

„Még mindig tanulunk és próbálunk megérteni pár dolgot, de a rövid próbálkozások nem alakultak a tervek szerint, hiányzik egy kis tempó, a hosszú etapok azonban jóval versenyképesebbek voltak, és ez is nagyon fontos.”

Ettől függetlenül Verstappennek jó kvalifikációra lenne szüksége, és a legrosszabb esetben is másodiknak kéne bejönnie, tehát nem fog beleférni tőle egy újabb olyan hiba, mint amit Szaúd-Arábiában láthattunk.

Ami azonban a pálya vonalvezetésének módosítását illeti, arról a Red Bull-os is pozitívan beszélt. „Így szerintem kicsivel élvezetesebb itt vezetni. Úgy gondolom pozitív változásokról van szó” – zárta a tavalyi futamgyőztes, aki minden bizonnyal szeretné megismételni ezt az eredményt, és úgy világbajnokká válni.

Hamilton igyekezett tisztázni a szaúd-arábiai kiterelős manőverét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli a katari események megismétlődésétől tart Abu Dhabiban
Következő cikk Horner: „Nem hiszem, hogy kényelmes lenne nekik, ha egy energiaital gyártója legyőzné őket.“

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország