Verstappen: A Mercedes csapata és Hamilton megmutatta, milyenek valójában…

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen továbbra is úgy gondolja, hogy tiszteletlenség volt Lewis Hamilton és a Mercedes részéről, hogy úgy ünnepelték a Brit Nagydíjon aratott győzelmüket, mintha semmi sem történt volna.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

A Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Red Bull Racing pilótája, Max Verstappen elmondta, továbbra is tartja magát azon véleményéhez, hogy a Mercedes csapata és Lewis Hamilton tiszteletlenül ünnepelt a Brit Nagydíj után.

„Szerintem tiszteletlenség, ha az egyik srác a kórházban van, a másik pedig úgy lengeti a zászlót, mintha mi sem történt volna… pedig 51G-s erővel a falba lökted a másik srácot. És nemcsak erre a konkrét példára gondolok, hanem az egész csapat reakciójára.”

„Nem így kell ünnepelni egy győzelmet, főleg nem egy ilyen körülmények között szerzett győzelmet. Szóval igen, ezt kifejezetten tiszteletlennek találtam, és bizonyos értelemben ez meg is mutatta, hogy milyenek valójában. A nyomás alatt derül ki igazán, hogy milyen vagy, én pedig nem szeretném, ha engem így látnának” – magyarázta a pontverseny éllovasa.

Még több F1 hír:

Verstappenen kívül a Red Bull vezetősége is kritikusan állt a Mercedes futam utáni ünnepléséhez, Christian Horner pedig a Brit Nagydíj után a Red Bull honlapján vezetett rovatában is kitért a dologra.

Verstappen csütörtökön azt is elárulta, hogy beszélt Hamiltonnal a verseny után, de részleteket nem árult el a dologról:

„Igen, felhívott engem Lewis, de nem kell részletekbe bocsátkoznom arról, hogy miről beszéltünk. De az igaz, hogy beszéltünk.”

 

Tehát a holland versenyző továbbra is elégedetlen a Silverstone-ban történtek miatt, de szeretné lezárni az incidenst, hiszen az eredményen már nem tudnak változtatni.

„Az eredményen úgysem tudsz változtatni. Természetesen nem örülök annak, ami Silverstone-ban történt, annak meg pláne nem, hogy ennyi pontot vesztettem más miatt, de ez van. Nem igazán tudok többet mondani erről.”

„Elég keményen találtam el a falat, ezt pedig mindig szeretnéd elkerülni, viszont ennek már vége, megpróbálunk erős hétvégét teljesíteni a Hungaroringen” – zárta Verstappen.

Ilyen büntetést remél Marko az „új bizonyítékaik” alapján a Hamilton-Verstappen esetben…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Nem gondoltam volna, hogy még 40 évesen is a Forma-1-ben leszek
Következő cikk Räikkönen: Én döntöm el, szeretnék-e maradni jövőre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország