Verstappen a karantén-szabályok miatt nem tudott tesztelni a Red Bullal

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Királyságbeli karantén-szabályok miatt nem tudott a csapattal tesztelni, hiszen szerinte nem ért volna meg két hét karantént az 50 kilométer vezetés.

Max Verstappen, Red Bull Racing in the press conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull Racing holland versenyzője, Max Verstappen Monacóban él, és többek között a karantén-szabályok miatt úgy döntött, hogy otthon marad, és nem utazik el az Egyesült Királyságba.

A döntésének pedig az volt a következménye, hogy a 33-as rajtszámú pilóta nem vett részt a Red Bull 2020-as autójával teljesített forgatási napon sem, ráadásul a csütörtöki sajtótájékoztatón azt is megerősítette, hogy a csapat létesítményében sem járt a lezárások óta.

„Nem tudtam ezt tenni, mert ha elutaztam volna az Egyesült Királyságba, két héten keresztül karanténban kellett volna maradnom. És nem gondolom, hogy bölcs döntés lett volna utaznom, annak ismeretében sem, hogy milyen sűrű hetek állnak előttünk. És természetesen eleget szimulátoroztam.”

Még több F1 hír:

Ezután a 22 éves pilótát arról kérdezték, hogy miért nem utazott az Egyesült Királyságba a karantén-szabályok bevezetése előtt.

„Mert nem tudhattam, hogy mi fog történni, és hogy melyik pályán vezethetnénk. És természetesen Monacóból sem lett volna könnyű kijutni a lezárások miatt.”

A Motorsport.com azt kérdezte Verstappentől, hogy szerinte hátrányt jelent-e számára, hogy nem vett részt a forgatási napon, és hogy nem járt egy ideje a csapat szimulátorában.

„Nem hiszem, hogy ez nagy különbséget jelentene. Természetesen jó lett volna, ha ott vagyok a forgatási napon és a szimulátorban, viszont ez két hét karanténnal járt volna, 50 kilométer az autóban pedig nem gondolom, hogy megér ennyit.”

„Ezért inkább otthon maradtam, és arra használtam azt a két hetet, hogy kicsit eddzek még, ahelyett, hogy további két hetet utazással töltenék, miközben rengeteget kell már így is utaznunk.”

„Nem gondolom, hogy gond lenne ebből, már pár éve a Forma-1-ben versenyzek. Az osztrák pálya pedig nem is új számomra. És Barcelonában már vezethettük is az új kocsit. Ez a normálisnál egy kicsit hosszabb szünet volt, de ha egy éven keresztül nem biciklizel, attól még tudni fogod, hogyan csináld. Ezért nem is számítok nagy drámákra.”

Verstappen a szünet alatt vett részt privát teszten, azonban azt nem árulta el, hogy milyen autóval tette ezt.

„Azok a napok egyértelműen nagyon hasznosak voltak. Tehát örülök, hogy kicsit azért tudtam vezetni a szünet alatt.” – zárta a holland.

Max Verstappen, Red Bull Racing in the press conference

Max Verstappen, Red Bull Racing in the press conference

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amikor Moss kipróbálta az 1983-as F1-es világbajnok autót
Következő cikk Bottas úgy érzi, ma már megvan benne az, ami a vb-címhez kell

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország