Verstappen: A 3. helyezettnek járó széken tuti rajta van már az ujjlenyomatom…

Max Verstappen azzal viccelődött, hogy hazavinné azt az interjús széket, ami a harmadik helyezettnek jár, mivel a Szahír Nagydíj időmérője volt ebben a szezonban a 10. alkalom, hogy elfoglalta ezt a pozíciót.

George Russell, Mercedes-AMG F1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1, and Max Verstappen, Red Bull Racing in the press conference

Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen az első helyen végzett a harmadik szabadedzésen, sőt a Q2-t is megnyerte, azonban a Mercedes ismét győzött a Q3-ban, összesen a 13. alkalommal foglalják el az első sort ebben a szezonban.

Az interjús szobában a Red Bull-pilóta megnézte a széke hátulját, majd a következőt mondta: „Már hozzászoktam ehhez a székhez, lehet, rajta van az ujjlenyomatom is. Talán haza is viszem a szezon végén. Elég kényelmes” – viccelődött a holland.

Még több F1 hír:

Verstappen tudta, hogy nagyon nehéz lesz megverni a Mercedest, de az első körét követően csak két tizedmásodperccel volt lemaradva, a csapatrádión pedig azt mondta, hogy „pole was on”, azaz lehetséges megszerezni az első rajtkockát, de végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

A holland lágy keveréken rajtol, és szerinte a különböző stratégia nagyon érdekessé teheti a futamot.

„Harmadiknak lenni nagyon jó egy ehhez hasonló pályán” – tette hozzá. „Más keveréken rajtolunk, ezért érdekes lesz látni, kijön-e a lépés. Nincs mit vesztenünk, élvezni fogjuk, és meglátjuk, mire lesz ez elég.”

 

„Múlt héten nagyon jók voltak a hosszú etapjaink, de a versenyen valamiért nem volt meg a tempónk. Sajnáltuk is, de talán ezen a hétvégén másképp lesz” – zárta a holland.

Max Verstappen továbbra is harcban áll Valtteri Bottasszal az összetettbeli második helyéért, így izgalmas lesz látni, mi sül ki a holnapi futamból.

Összefoglalónk az időmérőről…


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: Nem ilyen eredményre számítottunk…
Következő cikk Perez: Mindent kihoztunk a potenciálunkból!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország