Verstappen optimista az időmérő után, de örülne egy kis égi áldásnak

Max Verstappen, a Red Bull pilótája a Belga Nagydíj időmérő edzését követően, ahol harmadik helyen végzett, elmondta:

Max Verstappen, Red Bull Racing in Parc Ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Max Verstappen már a Belga Nagydíj pénteki napján is a harmadik helyet nézte ki magának az időmérő edzésen a két Mercedes között, hiába volt ő a második szabadedzés győztese és tudott a harmadik gyakorláson is közel maradni hozzájuk.

Az idő végül őt igazolta, hiszen a kvalifikáció első szakaszában látszott már, hogy a Mercedeseket ma is lehetetlen lesz utolérni, ám míg a harmadik helyet az eddigi futamokon viszonylag magabiztosan hozta a holland, most kellett kapaszkodnia.

Még több F1 hír:

A harmadik szakaszban azonban az első kör után nem Verstappen, hanem az egy ideje már elég jó teljesítményt nyújtó Renaultban Daniel Ricciardo volt az, aki a második sort nyitotta, így a második gyorskörét meg kellett nyomnia a Red Bull Racing pilótájának.

Ez sikerült is neki, végül három tizedet tudott adni az első idején javítani képtelen ausztrálnak, és mivel Bottas sem javított, hozzá is igen közel került, mindössze 15 századdal kapott ki a finntől. Az edzés utáni rövid interjúban így értékelt:

„Összességében szerintem nagyon jó volt eddig a hétvége. Amikor ideértünk, azt hittük, nagyon nehéz hétvégénk lesz, most itt vagyok a harmadik helyen, 15 ezredre Valtteritől. Jó, Lewis még mindig fél másodpercre van, de összességében elégedettek lehetünk.”

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„A kör maga nem volt rossz, elégedett vagyok. Az energia kicsit kifogyott, de az egyenlően van elosztva a kör során, szóval így lehetett a leggyorsabb kört elérni. Mindenesetre nagyon elégedett vagyok és jó lehetőségeink vannak holnapra.”

„Hogy veszélyt jelenthetünk-e rájuk, azt nem tudom. Ha azt nézzük, Lewis mennyire van, nem hiszem, hogy hirtelen neki tudok esni, de sose lehet tudni, remélhetőleg az időjárás is bele fog szólni a dologba, az mindenkinek kicsit megnehezíti a dolgát, különösen ezen a pályán elég jó móka tud lenni, ha olyan az időjárás.”

Hamilton így értékelt...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton: nem hibáztam, de az utolsó köröm fantasztikusan sikerült
Következő cikk Bottasé a második rajtkocka Belgiumban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország