Vergne: hülye voltam, egy győzelmet buktam Marrakeshben

Jean-Eric Vergne nem szépíti a tényt: túl sokat akart és túlságosan is magabiztos volt a rajtnál, ami végül a győzelembe került számára, tekintettel a DS Techeetah autójának teljesítményére és formájára.

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, on the grid

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, on the grid

Sam Bloxham / Motorsport Images

A regnáló bajnok a második helyről rajtolt Marrakeshben, rögtön a rajtnál az élre kívánt állni, de nem jött össze a manőver, pályán kívülre került, megpördült, és a mezőny végére esett vissza. Ezt követően nagyszerű felzárkózást produkált, az ötödik helyen intették le a szezon második futamán.

„Hülye voltam”- mondta a francia a Motorsport.com számára, aki a 19. helyen találta magát az első körben. „Nem sok hibát követtem el az utóbbi években a Formula E-ben, valószínűleg ez volt a legnagyobb. Csak magamat hibáztathatom.”

„Továbbra is azon vagyok, hogy az első körökben bevetődjek, mint tettem azt tavaly New Yorkban Seb ellen, de gyanítom, idén kicsit más az autó. Nem tudtam lelassítani, és természetesen nem akartam eltalálni Samet, nem akartam tönkretenni a futamát, az enyémet, és büntetést kapni a következő versenyre. Belülre mentem, megpördültem, mert elkerülhetetlen volt: vagy megpördülök, vagy mindkettőnket kiütöm, így inkább az előbbi opciót választottam.”

Igaz, nagyon rosszul jött ki az esetből, de nem bánja, hogy megpróbálta. „Próbálkozunk. Nem fogok bocsánatot kérni, amiért megpróbáltam megelőzni valakit – nem vagyok ilyen versenyző”- önelemzett JEV.

„Ha másodszorra is belegondolok, akkor hülyeség volt, mert egyértelműen én voltam ma a leggyorsabb a pályán. Hülyeség volt, megvolt a ritmusom, és nagyon is egyértelmű, hogy a győzelem lehetséges volt ma. Tönkretettem a túlzott önbizalommal. Egy hiba, ami sosem fog újra megtörténni.”

„A mai az én hibám volt. Ugyanakkor, ha ez volt a legnagyobb hiba, amit eddig elkövettem a Formula E-ben, de még így is az ötödik helyre jöttem fel, akkor még így is bőven van minek örülni. Végül 15 autót előztem meg, ledolgoztam 16 másodpercet az élmenővel szemben, és csak 4 másodpercre voltam az utolsó körökben, mielőtt kijött a biztonsági autó, ami megmutatja, mennyire hihetetlen csomaggal bírtunk.”

Összefoglaló videó Marokkóból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne elismerte, túl ambiciózus volt a Marrakesh ePrix rajtjánál
Következő cikk Zűrös, de élvezetes futamról beszél a Marrakesh ePrix első három helyezettje

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország