Jelentés a versenyről

Vergne az első duplázó: Kína után Monacóban is győzött a címvédő

Jean-Eric Vergne a pole-ból indulva nyerte meg a Monaco E-Prix-t, ezzel a Formula E szezon első duplázója lett.

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, DS E-Tense FE19

Dan Bathie

Jean-Eric Vergne indulhatott az élről a Monaco E-Prix-n, miután a superpole győztesét, Oliver Rowlandot három hellyel hátrébb sorolták a párizsi versenyen elkövetett szabálytalansága miatt. A rajt balesetmentesre sikerült, Vergne megtartotta az első helyét, míg mögötte Wehrlein, Rowland, Massa, Buemi, Sims, Lynn, Da Costa, Vandoorne, Evans volt az első tíz sorrendje, vagyis a 10 rajthellyel büntetett új-zélandi két helyet jött előre.

Tíz perc eltelte után Massa már a harmadik helyen versenyzett, miután megelőzte Wehrleint, aki a negyedik helyre csúszott vissza. Sims az előző két monacói verseny győztesét szorongatta, de Buemi sikeresen verte vissza a támadást. Közben Massa rádiója szállt el, a brazil nem tudta tartani a kapcsolatot a csapattal, az egykori F1-es versenyző Párizsban is nagyon szerencsétlenül járt.

Az élen nem történt változás az első támadómód kör után, Vergne magabiztosan tartotta élen a Techeetahot, mögötte Rowland és Massa haladt. Előzések elsősorban a középmezőnyben történtek, ám az elmúlt évekhez képest idén balesetmentesen zajlott a monacói FE-futam.

A verseny kétharmadánál egy leszakadt elem miatt teljes pályás sárga zászló alatt haladt a mezőny, majd Di Grassit kenték falhoz, a brazil kénytelen volt feladni a versenyt. Vergne nem tudott meglógni, Rowland, Massa és Wehrlein szorosan követte egymást. Közben Bird egy remek akcióval megelőzte Da Costát, aki így a hetedik pozícióba csúszott vissza.

Bár előzetesen a versenyzők aggódtak az akkumulátorok miatt, de ez nem okozott ezúttal gondot, az élmezőny jól sáfárkodott az energiával. A hajrát Frijns Dillmannal való ütközése vezette fel, a holland ki is esett. Az utolsó körökben az élmezőnyből szinte mindenki támadni próbált, de Wehrlein és Rowland is kudarcot vallott. Vergne rajt-cél győzelmet aratott Monacóban, ahol szintén dobogóra állhatott Rowland és Massa is. Vergne a szezon első duplázója, korábban Kínában tudott győzni.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 France Jean-Eric Vergne China Techeetah 51 46'05.547       28
2 United Kingdom Oliver Rowland Japan Nissan e.dams 51 46'05.748 0.201 0.201   18
3 Brazil Felipe Massa Monaco Venturi 51 46'06.808 1.261 1.060   15
4 Germany Pascal Wehrlein India Mahindra Racing 51 46'06.986 1.439 0.178   13
5 Switzerland Sébastien Buemi Japan Nissan e.dams 51 46'11.762 6.215 4.776   10
6 Portugal Antonio FelixdaCosta United States Andretti Autosport 51 46'21.503 15.956 9.741   8
7 New Zealand Mitch Evans United Kingdom Jaguar Racing 51 46'21.760 16.213 0.257   6
8 Germany Daniel Abt Germany Audi Sport ABT Schaeffler 51 46'21.947 16.400 0.187   4
9 Germany Andre Lotterer China Techeetah 51 46'22.395 16.848 0.448   2
10 United Kingdom Alex Lynn United Kingdom Jaguar Racing 51 46'23.659 18.112 1.264   1
11 Belgium Stoffel Vandoorne Germany HWA AG 51 46'24.098 18.551 0.439    
12 Argentina Jose Maria Lopez United States Dragon Racing 51 46'24.407 18.860 0.309    
13 Belgium Jérôme d'Ambrosio India Mahindra Racing 51 46'27.035 21.488 2.628    
14 United Kingdom Gary Paffett Germany HWA AG 51 46'27.400 21.853 0.365    
15 United Kingdom Alexander Sims United States Andretti Autosport 51 46'32.481 26.934 5.081    
16 France Tom Dillmann United Kingdom NIO Formula E Team 51 46'37.408 31.861 4.927    
17 United Kingdom Sam Bird United Kingdom Virgin Racing 50 45'26.843 1 Lap 1 Lap    
  Netherlands Robin Frijns United Kingdom Virgin Racing 46 41'52.081 5 Laps 4 Laps    
  United Kingdom Oliver Turvey United Kingdom NIO Formula E Team 32 30'33.153 19 Laps 14 Laps    
  Brazil Lucas diGrassi Germany Audi Sport ABT Schaeffler 31 28'31.831 20 Laps 1 Lap    
  Switzerland Edoardo Mortara Monaco Venturi 29 26'44.202 22 Laps 2 Laps    
  Germany Maximilian Gunther United States Dragon Racing 29 26'53.843 22 Laps 9.641    

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FE-ben ez is megtörténhet: meg is úszta a büntetést, meg nem is
Következő cikk Massa újra a dobogón, már a Formula E-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország