Valtteri Bottas most sem találta Hamilton ellenszerét és 2. lett

Nem hozott változást a vasárnapi futam a szombati rajthelyezésekhez képest, legalábbis ami az első három pilótát illeti. Bottas egy újabb második hellyel gazdagodott, de tovább nőtt a hátránya a bajnokságban.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1

Steve Etherington / Motorsport Images

Bottas tegnap még nem bánta, hogy nem övé lett a pole, hiszen abban reménykedett, hogy a rajt után majd megtámadhatja Hamiltont az Eau Rouge utáni egyenes szakaszon, ebből végül azonban nem lett semmi.

Bár nagyjából egyformán jöttek el a startnál, Bottas mégsem tudott mit kezdeni csapattársával az 1-es kanyarból kifelé, így hamar beállt a futam végeredménye. A finn egész délután se előre, se hátra nem mozgott.

Még több F1 hír:

Az egyetlen problémáját lábának zsibbadása okozta a verseny vége felé, amiről rádión számolt be csapatának. A vezetésében ez látszólag nem akadályozta, szóval nem volt veszélyben a második helye.

A futam után a következőket nyilatkozta: „A rajtnál jó lehetőség adódhatott volna, de szerintem Lewis jól játszotta meg a dolgokat, és nem volt túl gyors az 1-es kanyarból kifelé, de nem tudtam megfelelően mögé érni.”

„A mai napon emellett hátszél volt az 5-ös kanyarba menet, ezért pedig nem volt akkora a szélárnyék hatása, és ugyanez volt a helyzet az újraindításnál is. Nem volt túl sok lehetőség. Egyforma az autónk, és Lewis jól vezetett ma.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A Bottas a verseny első részében megkérdezte csapatát, hogy használhatja-e az előzés gombot, ezáltal jobban feltekerve motorját. A bokszfal válasza úgy szólt, hogy egymás ellen nem használhatják azt a motormódot. Bottas viszont erről nem hallott még, vagy csak a futam hevében mondta ezt.

A finn elmondta a nyilatkozatában, hogy neki fogalma sem volt erről az utasításról. „Igazából nem tudtam erről. Lehet, hogy mondták korábban” – zárta rövidre ezt a témát. „Szerintem Lewis ma hibátlan volt. Több pontot gyűjtött ezen a hétvégén, de legalább egész jó volt nekem is, bár mindenképpen lehetett volna jobb is.”

Az biztos, hogy lehetett volna jobb, hiszen Bottas két lehetőséget is elszalasztott arra, hogy megelőzze Hamiltont, így még tovább nőtt a hátránya, és így egyre nehezebb lesz befognia a címvédőt. Jövő héten Olaszországban javíthat.


A Project CARS 3 nagy trailere

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton Belgiumban is győzött, a Ferrari pont nélkül zárt!
Következő cikk Hamilton: 35 éves vagyok, de úgy érzem, jobb vagyok, mint valaha!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország