Urrutia nyert Portugáliában, Michelisz negyedik, Tassi is a legjobb tízben!

Santiago Urrutia és Yann Ehrlacher vezetésével a Lynk & Co kettős győzelmet aratott Vila Real utcai pályáján, ahol Michelisz a negyedik, Tassi a kilencedik helyen végzett.

Race-1

A Cyan Performance versenyzője, Urrutia a szezon második WTCR-győzelmét szerezte meg, miután a pole pozícióból indulva győzött. Az uruguayi a Vila Realban bevetett joker kör miatt elvesztette a vezetést Ehrlacherrel szemben, de visszaszerezte azt, amikor Ehrlacher engedelmeskedett a csapat utasításának, hogy adja vissza a pozíciót.

A kvalifikáció alapján Michelisz Norbert az ötödik, Tassi Attila a kilencedik, Nagy Dániel pedig a tizenhetedik rajtkockából indulhatott. A rajt után Nagy két pozíciót is javítani tudott, míg Tassi bukott egyet. Yvan Müller nem volt túl szerencsés, ugyanis egy defekt tönkrevágta a futamát.

Még több F1 hír:

Tassi Attila kiváló futamot teljesített, tartani tudta a hetedik helyet, de a futam végén megbüntették, ugyanis többször is kiszélesítette a pályát, így a magyar versenyző az 5 másodperces büntetéssel együtt két helyet bukott és a kilencedik helyen végzett.

Michelisz stabilan tartani tudta a negyedik helyet, íg  Urrutia, Ehrlacher és Girolami mögött ért be, Ma pedig szorosan követte őt. Nagy Dánielt pedig a tizenkettedi helyen intették le úgy, hogy a mögötte haladó Coronel és Müller már kört kapott.

Kép: WTCR.com

Ilyen időjárás várható a Forma-1-es Brit Nagydíj alatt


Tekintsd meg, hogy milyen a silverstone-i pálya az alábbi videó segítségével:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk WTCR: Michelisz az ötödik helyről rajtolhat Portugáliában!
Következő cikk Zengős győzelem az utolsó portugál futamon, Tassi Attila a második!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország