Újabb sikeres teszt a Mercedesnél a Formula E-ben

Gőzerővel készül és tesztel a Mercedes az első FE-s szezonjára, ami már nincs olyan messze, így a németek semmit sem bízhatnak a véletlenre. Nagyon pozitív volt a legutóbbi teszt, de még mindig sok munka van hátra novemberig.

Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ

Fotót készítette: Mercedes-Benz Benz

A Formula E aktuális szezonja hamarosan véget ér, amiről a hu.motorsport.com minden aktuális versenyhétvégén beszámol, és ez így volt a berlini futam kapcsán is, mely hozott pár igencsak véleményes jelenetet, ami miatt Felipe Massa is kifakadt, akárcsak Lucas di Grassi, a két ex-F1-es brazil pilóta.

Még több F1 hír:

Az elektromos bajnokság legújabb idényében, a 2019/2020-as kiírásában már a Mercedes és a Porsche is rajthoz fog állni. A Mercedes nemrég számolt be arról, hogy sikeresen abszolválták a legutóbbi tesztjüket, amin Gary Paffett, és Stoffel Vandoorne vettek részt, a HWA jelenlegi párosa a Formula E-ből.

Valójában ez volt az első igazi tesztje a Mercedesnek a shakedown után, mely még április elején zajlott le, ahol a csapat több mint 500 kilométert tett meg. Azon a teszten Vandoorne mellett a Venturi pilótája, Edoardo Mortara gyűjtött kilométereket a Mercedes számára, mivel Paffettnek Amerikában (Laguna Seca) volt jelenése az Intercontinental GT Challenge eseményén. Most azonban semmi és senki nem szólhatott közbe, hogy a brit ott legyen a körözgetésen.

Paffett, aki az elmúlt 15 szezonban a DTM-ben versenyzett a Mercedesszel, és 2018-ban megnyerte velük a címet, immáron a Formula E-re koncentrál. A tapasztalt pilóta azt mondta, jó volt újra egy Mercedes-Benz motorral hajtott autót vezetnie, és nyilvánvalóan ez a csomag minden olyan Mercedestől különbözik, amit korábban vezethetett. „De ez egy fantasztikus teszt volt, és úgy gondolom, a csapaton belüli mérnöki szakértelem és készség kivételes. Nem kétséges, hogy még sok munka áll előttünk, de a teszt nagyon pozitív volt.”

Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ

Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ

Fotó készítője: Mercedes-Benz

„Volt néhány igazán jó kilométerünk, és az autó nagyon megbízhatóan futott. Ezek jó napok voltak, és alig várom, hogy újra a volán mögé üljek.” Vandoorne hasonlóan pozitívan értékelte a tesztet, melyet Varanóban bonyolítottak le. Ebben a két napban a csapat közelről figyelte az erőforrás fejlődését, mivel az áprilisi körözgetés óta elvégeztek pár módosítást és fejlesztést az egységen és a csomagon.

„Ez a hosszú utazás része, és még mindig sok munka áll előttünk, de mindenki tisztában van ezzel. Ugyanakkor azt mondanám, hogy az első benyomások nagyon jók, és az alapok rendben vannak. Minden úgy tűnik, hogy jól működik, és ez fontos volt. Ez egy pozitív kezdet.” - mondta Vandoorne, aki a brittel közösen 218 kört abszolváltak, és mindketten fél napokat vezethettek.

Technikai oldalról is azt erősítette meg a Mercedes, hogy nagyon pozitív volt a teszt, és sok új információra tettek szert, elsősorban a motor területén. Egyúttal elismerik, látták, hogy még mindig sok tennivalójuk van, hogy novemberre a lehető legjobb formában legyenek, amikor Szaúd-Arábiában elrajtol a mezőny az új szezon első versenyén.

Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ
Stoffel Vandoorne Mercedes-Benz EQ
Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ
Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ
Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ
Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ
Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ
Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ
Stoffel Vandoorne, Mercedes-Benz EQ
Stoffel Vandoorne Mercedes-Benz EQ
10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa szerint a Berni E-prix nem volt verseny
Következő cikk A pilóták tudják, mivel lehetne felpörgetni a versenyt az FE-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország