Újabb női pilóta az ausztrál TCR-sorozatban

Chelsea Angelo a harmadik női pilóta, aki lehetőséget kap a 2019-es ausztrál TCR-bajnokságban.

Chelsea Angelo, Kelly Racing TCR

Daniel Kalisz

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Molly Taylor a Kelly Racing Subaruját kapja meg az idei szezonra, a csapat egyik Astráját pedig Chelsea Angelóra bízzák, aki tavaly már bizonyított a Porsche GT3 Cup Challenge évadában. Így háromra emelkedett az ausztrál TCR-sorozat női versenyzőinek a száma, Taylor előtt Alexandra Whitley szereplése vált biztossá. A leigazolásával a Kelly Racing négy autójából három már elkelt, kettő pedig női pilóta vezethet a bajnokságban, a harmadik biztos KR-versenyző Alex Rullo, aki a másik Opellel szállhat versenybe.

"Elképesztő, hogy bejelenthetem, hogy ebben az évben a TCR-ben versenyezhetek. Nem voltam biztos benne, hogy mit akarok, de amikor megtudtam, hogy a TCR is szervez szezont nálunk, azonnal éreztem, hogy ez a megfelelő kategória a számomra" - mondta Angelo a bejelentés kapcsán. "Nagyon sok az egykori Supercar-versenyző, plusz van néhány Porsche-pilóta, és még a nők, ez egy remek egyveleg. Még sosem versenyeztem első kerékmeghajtású autóval, próbálok olyan gyors lenni, amennyire lehetséges."

Még több hír:

"Nagyon izgatott vagyok, imádom ezt a kihívást, de nem vesztem el a fejem. Nincsenek elvárásaim, nagyon jó kötöttségek nélkül belevágni. A TCR egy remek kategória, világszerte ismert, és képes lehet ajtót nyitni a tengerentúlra is, szóval itt lenni nagyszerű dolog. Alig várom, hogy végre autóba üljek" - mondta Angelo, aki a mezőny többi tagjával a pénteken kezdődő sorozat első állomásán, a Sydney Motorsport Parkban bizonyíthat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams szerint korai még az F1-ről beszélni Chadwick sikere kapcsán
Következő cikk F1-es versenypályán versenyez Vogel Adrienn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország