Új vezérigazgató a Ferrari élén

A Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy a márka új vezérigazgatója Benedetto Vigna lesz, aki érdekes módon nem az autóiparból érkezik a legendás márka élére.

Benedetto Vigna, Ferrari Chief Executive Officer

Fotót készítette: Ferrari

Azok után, hogy decemberben Louis C. Camillieri személyes okokra hivatkozva visszavonult, a Stellantis és a Ferrari igazgatótanácsának elnöke, John Elkann vette át ideiglenesen a vezérigazgatói szerepkört.

A 2021-es Azeri Nagydíjat követően azonban a Ferrari bejelentette, hogy megtalálták az új vezérigazgatójukat: Beneddeto Vigna, az STMicroelectronics igazgatója áll az olasz mákra élére szeptember 1-től.

Vigna eddig nem az autó, hanem a mikroelektronikai ágazatban dolgozott: ő alapította az ST egyik legsikeresebb részlegét, a mikroelektromechanikai (MEMS) részlegét, amelyet a ferraris kinevezéséig vezetett is.

Még több F1 hír:

„Megtiszteltetés, hogy a Ferrari vezérigazgatója lehetek, amit izgatottan, de felelősségteljesen várok. Izgatott vagyok, mert remek lehetőségek várnak még ránk arra, hogy kiaknázzuk őket.”

„Kiemelt felelősséggel tartozok azonban a Ferrarinál dolgozó férfiak és nők elképesztő képességeinek, a márka részvényeseinek, és mindenkinek, aki szenvedéllyel gondol a Ferrarira” – írta kinevezése után Vigna.

A Ferrari Forma-1-es csapata éppen az Azeri Nagydíjat megelőzően fejezte be a belső szervezeti átalakítását: ennek keretein belül Mattia Binotto feladta a helyét a bokszutcai pitwallon, hogy a mindössze 26 éves stratégának, Ravin Jainnak adja át a helyét. Azokon a versenyeken, amelyekre nem fog elutazni Binotto, a sportigazgató Laurent Mekies lesz a helyettes csapatfőnök.

Azt azért nem lehet elmondani, hogy felhőtlen lett volna az elmúlt időszakban Elkann és Binotto kapcsolata: a 2020-as kudarcok után Binotto is azt mondta, hogy tudja, nem vezetheti így az idők végezetéig a csapatot, Elkann pedig többször is elmondta, hogy győzelmeket, és a konstruktőri bajnokság 3. helyét várja a csapattól idén.

Így látogathatsz el a 2021-es Magyar Nagydíjra!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: volt egy pár pozitívum a „fájdalmas” bakui versenyhétvégén
Következő cikk Verstappen: fájni fognak még az elvesztett pontok, amikor a Mercedes formába lendül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország