Új padlólemez és első fékborítás a Ferrarin

Fontos fejlesztésekkel látta el a Ferrari az SF71H-t a pénteki napra Szuzukában, folytatva a fejlesztési programot a 2018-as gépen. A cél, hogy valahogy elejét vegyék a Mercedes által megkezdett menetelésnek.

Ferrari SF71H rear wing detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

Habár kevés idő telt el Szocsi óta, és ahogy Vettel is megjegyezte, nem sok mindent lehet tenni ekkora intervallumban, a Ferrarinak mégis sikerült villantania pár fontos és jól látható fejlesztést.

A padlólemez esetében egy elnyújtott nyílás jelent meg a hátsó kerék előtt. Amint az jól kivehető Giorgio Piola fotóján, a nyílás megtelt gumitörmelékkel az első edzés alatt.

Ferrari SF71H, padlólemez, részlet

Ferrari SF71H, padlólemez, részlet

Fotó készítője: Giorgio Piola

A korábbi padlólemezen (alsó kép) a nyílás nem terjedt ki ekkora mértékben, de a csapat úgy gondolta, jobb, ha több levegőt vezetnek át az elemen.

Ferrari SF71H, részlet

Ferrari SF71H, részlet

Fotó készítője: Giorgio Piola

A Ferrari az első edzésen tesztelte az új dizájnnal felvértezett padlólemezt, de a második edzésen visszaálltak a korábbi változatra.

Ami a kocsi elejét illeti, a Ferrari egy L alakú idommal látta el a fékborítást, hogy segítségével jobban irányítsák a levegőt ezen a kritikus területen.

Ferrari SF71H, első fékdob, részlet

Ferrari SF71H, első fékdob, részlet

Fotó készítője: Giorgio Piola

Alul látható a fékborítás korábbi verziója, ami egyszerűbb kialakítást kapott az alsó részen.

Ferrari SF71H, fékdob

Ferrari SF71H, fékdob

Fotó készítője: Giorgio Piola

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Új koncepció a Ferrarinál – ezen is áll vagy bukik az idei cím?
Következő cikk Elemzés: a remény ugyan csökken, de a fejlesztés dübörög a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország