Turrini: nincs már semmi tétje, de Vettel ennél jobb távozást érdemel

Leo Turrini, a Ferrarinál is bejáratos olasz újságíró szerint egyre szomorúbb, és kínosabb az, ami Sebastian Vettel, és a Ferrari kapcsolatát jellemzi, ugyanakkor szerinte egy négyszeres világbajnok ennél többet érdemelne.

Sebastian Vettel, Ferrari in Parc Ferme looking at the car of Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Sebastian Vettel, Ferrari in Parc Ferme looking at the car of Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari már a szezon kezdete előtt, májusban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel szerződését, és mint ahogyan az később kiderült Vetteltől, még csak nem is tárgyaltak vele, annak ellenére, hogy februárban a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azt mondta, a német az első számú jelöltjük.

„Nem lehetünk meglepődve. Már májusban azt lehetett várni, hogy ez egy nehéz szezon lesz Sebastian Vettel, és a Ferrari számára is” – írja a blogjában Turrini.

„Minden úgy történik, ahogyan arra számítani lehetett. Vettel szétszórtnak tűnik, a vasárnapi verseny erre újabb példa volt: öngólt rúgott a rajtnál, a 12. hely az időmérőn se volt jó, de 500m után Sebastian már az utolsó volt.”

„Most minden attól függ, hogyan folytatódik vajon felek között a kapcsolat. A Ferrari, akik nem fognak sikereket elérni az SF1000-rel, nem akarnak egy korai szakítást, de Vettel sem, aki közel évi 40 millió eurót rak el, de lehetnek olyan helyzetek, amelyek után ez egyszerűen nem lesz kizárható.”

Sebastian Vettel, Ferrari, and Marc Gene walk the circuit

Sebastian Vettel, Ferrari, and Marc Gene walk the circuit

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Köztudott tény, hogy én nem osztozom abban a terápiás sajnálatban iránta, mint egyesek. Itt vannak a számok: 5 verseny után a németnek negyed annyi pontja van, mint a csapattársának, igaz, az autó olyan amilyen, mindkettőjüknek.”

„Ugyanakkor a szezon kezd nagyon kínos lenni, és a szomorú Vettel, aki éppen elveszíti az egyik otthonát, már nem is rejtegeti azt, hogy nem bízik a csapat vezetőségében, ami megmutatkozott abban is, ahogyan kritizálta a csapat stratégiáját.”

„Nincs már semmi tétje a szezonnak az SF1000 borzalmas korlátozottsága miatt, de Vettel másmilyen távozást érdemelne, a Ferrarinak pedig egy másmilyen motivációkkal rendelkező pilótára van szüksége Charles mellett. Remélhetőleg ez még lehetséges lesz a jelenlegi szerződések ideje alatt.”

Az FIA már idén betilthatja az időmérős motormódokat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ecclestone: Stroll örüljön annak, hogy ilyen könnyen vehetett egy csapatot, alattam a nulláról kellett volna indulnia
Következő cikk Wolff is kalapot emel a Red Bull teljesítménye előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország