További fejlesztéseket rak fel a McLaren a második teszthétre

A McLaren a gyorskörök tekintetében egyelőre titkolózik, azonban az MCL35-öt egyre inkább megcsodálhatjuk teljes valójában. Új fenéklemez és új diffúzor került fel az autóra a második teszthét első napján. A csapatfőnök pedig arról beszélt, hogy még több frissítés kerül a McLarenre a hét további részében.

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren köridők tekintetében egyelőre rejtegeti a kártyáit. Az első héten a 12., illetve a 20. leggyorsabb kört futották, a második teszthét első napját pedig a 12., illetve a 17. pozícióban zárták a versenyzőik. De mivel a wokingi istálló nem igazán futott gyorsköröket, így nem is tekinthetjük túl relevánsnak ezeket a pozíciókat.

A McLaren első körben arról akar meggyőződni, hogy megbízható a kocsijuk. Bár az MCL35 alapvetően az MCL34 evolúciója, öt területen jelentősen eltér az elődjétől: ez a tengelytáv, az orr, a burkolat, a hátsó felfüggesztés és a motorinstalláció területe - utóbbi a belső égésű motorral és a hűtéssel együtt. Az új kocsi pedig úgy teljesít, ahogy arra a mérnökök számítottak.

„A versenyzők visszajelzései összhangban vannak az adatainkkal.” – mondta elégedetten James Key, a McLaren technikai igazgatója.

Még több F1 hír:

„Az utóbbi években túl sok tüzet kellett eloltanunk. Ez az év viszont más.” – így Andreas Seidl, a wokingiak csapatfőnöke.

Az első teszthét végére már új első szárnyat is hozott a McLaren. Az új fenéklemez és az új diffúzor pedig a második teszthét első napján érkezett. Carlos Sainz és Lando Norris pedig összehasonlítást végzett az új és a régi alkatrészek között. Emiatt használt a McLaren FloViz-festéket, és ezért volt sokat a bokszban a McLaren.

Egyelőre a McLaren úgy érzi, jó irányba halad, és azok az adatok, amelyeket a szélcsatornában és a CFD-szimulációkkal gyűjtöttek, korrelálnak a pályáról gyűjtött adatokkal.

„Most lépésről lépésre felmérjük, hogy korrekt-e a korreláció a szélcsatornában és a pályán gyűjtött adatok kapcsán. Így biztosra megyünk azt illetően, hogy nem fordulunk rossz irányba a fejlesztéseinkkel.”

További híreink:

A McLaren 103 kört teljesített a mai nap folyamán, ennél kevesebbel csak az AlphaTauri „büszkélkedhet”. Négy nap tesztelés után a McLaren 526 körnél jár, ami elég lehet, viszont természetesen még nincs kész az MCL35, és nem csak az aerodinamikáról mondható ez el.

„Egyelőre szinte egyáltalán nem „játszottunk” a beállításokkal, azonban erre hamarosan sor kerül.” – mondta Key, Seidl pedig azt mondta, hogy további frissítések fognak érkezni a patinás brit istálló autójára.

„Új alkatrészeink lesznek elöl és hátul is. Ezek a szokásos fejlesztések. Jelenleg úgy tűnik, hogy a Racing Point vezeti a középmezőnyt, de mi sem vagyunk messze.” – zárta Seidl.


Egy újabb látványos jelenet a McLaren barcelonai filmforgatásáról. A britek minden modern technikát bevetettek annak érdekében, hogy nagyon érdekes felvételeket rögzítsenek az új autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: „Már három motorproblémánk is volt...”
Következő cikk Támadhatatlan lehet a Racing Point a Mercedes másolásával: érdekes dolgok derültek ki

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország