Todt szívesen közzétenné az FIA-Ferrari megállapodást, a szankció részleteit, de az olaszok nem engedik

Jean Todt, az FIA elnöke a lapunknak adott exkluzív interjújában árulta el, hogy szívesen közzétenné a szövetség és a Ferrari közti megállapodást, de mindez nem lehetséges, mert a legendás olasz márka nem ad erre engedélyt.

Jean Todt, President, FIA, talks to Kimi Raikkonen, Ferrari, on the grid

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Nagyon nagy port kavart a Ferrari és az FIA megállapodása, amit a 2020-as téli teszteket követően jelentettek be. Ez egy nagyon rövid hivatalos bejelentés volt a szövetség részéről, és egyértelművé tették, hogy a megállapodás részleteit nem fogják közölni.

Még több F1 hír:

Sokat nem kellett várnunk a nem Ferrari-motort használó csapatok válaszára, akik levélben követelték a motorral kapcsolatos megállapodás részleteinek ismertetését, nyilvánosságra hozását. Az olaszok tavaly sok támadást kaptak az erőforrásuk miatt, mely sokáig toronymagasan a legjobb eredményeket produkálta az egyenesekben.

A Red Bull tisztázást kért az FIA-tól, míg a Ferrari rendre azt mondta, minden szabályos a csomagjukban, és a technikai direktívák kiadása ellenére nem változtattak a technikájukon. Az osztrákok azonban nem akarták annyiban hagyni a dolgot, miközben a Mercedes hirtelen kilépett ebből a csoportból, akik a megállapodás részleteit követelték.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull azóta sem tudta meg, hogy a németek miért döntöttek így, de a hírek arról szóltak, hogy a két vállalat vezetője beszélt egymással, és egyszerűen nem akarták, hogy negatív színben tűnjön fel a sport, valamint a saját márkájuk.

Marko mellett Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is azt mondta, a koronavírus miatt most sokkal fontosabb dolgaik vannak, de nem felejtették el az FIA-Ferrari megállapodást, és beszélni fognak a szövetség elnökével.

Todt a lapunknak adott exkluzív interjúban tisztázta a dolgot, és azt mondta, hogy érzése szerint az FIA helyesen cselekedett, amikor nyilvánosságra hozták a megállapodás tényét, ahelyett, hogy csendben maradtak volna.

„Ha engem kérdeznek, szívesen elérhetővé tenném az összes részletet, de ezt (Ferrari) ellenezték. Úgy értem, hogy szankcionálták őket, de nem adhatjuk meg a szankció részleteit.” - mondta a francia szakember, aki már a pályafutása során legendává vált a Forma-1-ben, sorra megszerezvén a bajnoki címeket a Ferrarival, amiből jelentős mértékben kivette a részét.

„Őszintén szólva, ez nagyon egyszerű. Tényleg nagyon egyszerű. Nagyon sok erőfeszítést tettünk a következtetéseink levonására, amikkel (a csapatok) nem értenek egyet.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Sajnos ez a technikai kérdések megvalósult ténye, mivel a technikai szakembereink azt mondják, hogy nem tudják teljességgel bizonyítani, amennyire lehetségesnek kellene lennie, hogy nem voltak (Ferrari) legálisak.” - tette hozzá Todt, aki a csapatvezetői távozása után a szövetség élén végez kiváló és nagyon fontos munkát, megkérdőjelezhetetlenül a sport érdekeit szem előtt tartva.

Todt válaszolt a csapatok által írt levelekre, megmagyarázta, miért gondolja azt, hogy az FIA a sport legjobb érdekeit szolgálta. „Egyénileg beszéltem a 7 csapattal. Az egyik (Mercedes) úgy döntött, hogy teljesen kiveszi magát ebből, annak ellenére, hogy ennek az egésznek az egyik vezetője volt.”

Todt azóta nem hallotta ennek a visszhangját, de hozzátette, hogy a sajtóban olvasta, a két elnök között volt párbeszéd. „Válaszként kaptam egy levelet tőlük, amiben megerősítették, hogy megértik az FIA álláspontját.

„Ez azonban nem jelentette azt, hogy elégedettek lennének az FIA nézetével, és szeretnék, hogy láthatóvá váljon mindez a Ferrariról, amit én is szorgalmazok, de nem tehetjük.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull tehetsége nem pénzért akar magának ülést a Forma-1-ben
Következő cikk Norris: A versenyzőknek is köszönhető az esport-bumm

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország